A legújabb - Diós linzer házi fahéjas szilvalekvárral

Tegnap meghívást kaptunk egy elő-szilveszteri házibuliba ma estére, úgyhogy gyorsan összedobtam ennek a linzernek a diós változatát. A különbség mindössze annyi, hogy mogyoró helyett ugyanannyi diót tettem a tésztájába, és mivel a dió, a fahéj és a szilva jó barátok, ezért házi fahéjas szilvalekvárral tapasztottam össze a linzerfeleket. Hát, mit mondjak... nem tudom eldönteni, melyik verzió lett jobb. :)

Ami a fotót illeti: nekem minden évben Karácsony másnapján már elegem lesz a télből (néha már előtte is :)), úgyhogy úgy döntöttem, tőlem jöhet a tavasz, ha máshol még nem is, de legalább a blogon.

Én most kezdem :) - Mogyorós linzer

Én most karácsonyozok. Legalábbis blogilag. Esküszöm, nem értem, hogyan csinálják legtöbben, hogy a karácsonyi készülődés közepette, sütés-főzés után, fadíszítés közben még blogolni is képesek, mikor én már csak kábé épp a fejem tetején nem pörgök, hogy minden időre kész legyen.

Ennek ellenére most már kijelenthetem, idén kivételesen jól szervezett volt az ünnepünk. Nem rohangáltunk száz felé családot látogatni, mert mindenkit sikerült két (kettő, azaz 2!) időpontra összeszervezni. És igen, mindenkit! El sem hiszem, de tényleg. Időben megvolt minden ajándék, kész volt az összes sós és édes ropogtatni való, sőt, még a fa se dőlt el mikor Buborék kitalálta, hogy kizárólag alatta célszerű négykézláb csúszva közlekedni.

Viszont a nagy szervezettségnek ára volt: egy percre sem tudtam leülni a gép elé, hogy megírjam, mik készültek, de pótlandó a hiányosságomat, elkezdem most.

Tudom, a karácsonyi vacsorához már nem ihletek meg senkit, de ezek a sütik végülis nem csak Karácsonyra készíthetők el, nálam legalábbis már most leadta a rendelést a család, hogy mikor készüljenek legközelebb. :)

Elsőként kezdjük a legegyszerűbbel, a mogyorós linzerrel.

Hozzávalók:

10 dkg őrölt törökmogyoró

20 dkg átszitált finomliszt

20 dkg hideg vaj

10 dkg kristálycukor

1 egész tojás (igen, nálam a fehérje is kell hozzá)

1 csipet só

a linzerek összeállításához házi baracklekvár (vagy ha még brutálisabbra akarjuk a sütit, akkor házi nutella)

Elkészítése:

A lekvár kivételével az összes hozzávalót gyors mozdulatokkal összedolgozom és simára gyúrom a tésztát. Ha kész, gombócot formálok belőle, folpackba csomagolom és legalább egy órára hűtőbe tetszem.

Ezután lisztezett deszkára borítom, kb. fél centi vastagra nyújtom és linzer kiszúróformával mindig egy teli, egy lyukas formát szúrok ki a tésztából, hogy párban legyenek.

Sütőpapírral bélelt tepsibe teszem őket, és 175 fokra előmelegített sütőben világosra sütöm, majd hagyom kihűlni és a lekvárral (vagy nutellával) összetapasztom a linzerfeleket.

Fémdobozban tárolva hetekig elállnak.

Én idén már többedszerre karácsonyi mini kiszúróformákat használtam, és bár több a macera vele így, hogy sok apró kis vicik-vacakot kell kiszúrni a tésztából, de a végeredmény mindenért kárpótol: igazi kis falatnyi édes figurák lesznek belőle, pont akkorák, hogy vagy húszat meg lehet enni együltő helyünkben, mert csak be kell kapkodni őket gyorsan egymás után. :)

El sem hiszem

Igeeeen, megérkezett! Megfogni is alig merem, mégis úgy érzem, mindent, de mindent kipróbálnék most azonnal, ami benne van. Simogatom, belelapozok, és frászt kapok, amikor a szócikkek közt rögtön egy Heston Blumenthal recepttel találom szembe magam.

Kissé megkésett születésnapi ajándék (júliusban van a szülinapom, de a könyv csak most jelent meg) és kissé korai karácsonyi, de nagyon-nagyon boldog vagyok tőle. Megemelni mondjuk alig bírom, és lehet, hogy egy külön könyvespolcot kell neki gyártani otthon, mert a hagyományos nem bírja el… :)

Kedves „Illetékes”! KÖSZÖNÖM!

Fotó innen.

A mumus, ami nem mutat jól a standon – Fekete retek

Őszintén szólva nem vagyok oda a télért. Nyár-típus vagyok, a meleget szeretem, a napsütést és a szandál-kis szoknya-trikó kombóban való szaladgálást. A télben eddig mindössze pár nagyon jó dolgot sikerült felfedeznem: a meseszerűen hulló havat, a Karácsony hangulatát, a forró csokit és a fekete retket. Slussz. Ezeket viszont tényleg nagyon szeretem, bár néhánnyal, úgy tűnik, csak én vagyok így.

Reggel a Vásárcsarnokban kezdtem a napomat, és ha tél és piac, akkor ez nálam csak egy dolgot jelenthet: fekete retek-vadászatot. A szomorú az, hogy ezúttal tényleg gyakorlatilag vadászat lett belőle, ugyanis lejártam a lábamat, és egyszerűen sehol nem találtam. A végén már ott tartottam, hogy szisztematikusan egyesével kérdezgettem a kofákat, hogy magánál sincs fekete retek, nem tudja, kinél lehet…? A csodálkozó/lesajnáló tekintetek után egyszer kaptam „érdemi” választ: Kisasszony, hát nem keresi azt senki (igyekeztem felhívni a figyelmét rá, hogy de, én épp azt keresem…), ronda egy zöldség, nem is divatos, meg hogy mutat az a standon?

Nem kicsit hűltem el. Azt még csak megértem (bár nagyon sajnálom), hogy kevesen ismerik és nem keresik. De mióta szelektáljuk a zöldségeket, gyümölcsöket a szépségük alapján és mióta figyeljük a legújabb divatirányzatokat meg azt, hogy ronda-e standon vagy nem? Egyébként tény, hogy pl. egy belvárosi zöldségesnél sem láttam soha (belvárosban dolgozom, így ismerek párat), talán túl provinciálisnak ítélik az eladók, ilyet biztosan nem fog keresni a Kempinskiből városnézésre induló turista. Na de hogy már a piacon is feketelistán van?!

Eléggé elkenődtem, de végül (alig háromnegyed óra cirkulálás után – mintha még sosem jártam volna a piacon) találtam egy azaz egy árust akinél volt; nagy riadalmamban, hogy soha többet nem kapok, be is vásároltam nála jó alaposan, eláll az a spejzban sokáig.

És akkor következzék a fekete retek dícsérete, mert fekete retket enni jó és enni muszáj, bármilyen kis prosztó kinézete van tessék venni, nehogy teljesen eltűnjön a piacokról! Hihetetlenül finom, legalább ugyanannyira egészséges (nátha, megfázás ellen tökéletes), és nem mellesleg a legjobb esti nass tévézés mellé, ráadásul még csak nem is hízlal. Vásárlásakor egy dologra figyeljünk: csak olyan darabot vegyünk meg ami kemény, a héja pedig feszes, földes. Ha már kicsit puhább és látjuk, hogy ráncos a héja, inkább hagyjuk ott, nem lesz se jó íze, se jó állaga.

Számtalan felhasználási módja van a fekete reteknek is, de a legegyszerűbb (és szerintem a legjobb) a fekete retek „saláta”. Bár azt hiszem, erős túlzás salátának nevezni, ugyanis nincs vele semmi fakszni, nem kell bele hagyma, nem kell olívaolaj, ez itt csak úgy egyszerűen nagyszerű.

Hozzávalók (2 személyre):

2 nagyobb darab fekete retek

1-1,5 evőkanál jó minőségű napraforgó olaj (semmilyen más olaj nem jó hozzá, mert elnyomná a retek ízét)

jó minőségű só (nálunk Himalája só)

 

Elkészítése:

A fekete retket megpucolom, alaposan megmosom, és olyan vékonyra karikázom, hogy (kis túlzással) átlássak rajta. Akinek van uborkagyaluja, egyszerűbb, ha azzal dolgozik, a lényeg, hogy kb. chips vékonyságúra szeljük őket, máshogy nem lesz jó.

Ezután a szeleteket egy tálkába teszem, alaposan besózom és állni hagyom kb. 10-15 percig, hogy megpuhuljanak és levet eresszenek. Aki szereti sósan, ebben a fázisban így is hagyhatja, aki kevésbé, az kicsit át is moshatja őket.

Végül ráöntöm a napraforgó olajat, kicsit átkeverem, hogy minden szeletet bevonjon a vékony olajhártya, és olyan gyorsan igyekszem megenni, hogy senki másnak ne jusson belőle. :)

Fotó innen.

Túrós-vaníliás tejlepény karamellizált mandarinnal

Tejlepény jó, tejlepényt szeretjük. Szívesen mondanám, hogy ezt az desszertet már ükanyáink is ismerték, de sajnos kötve hiszem, hogy az ükanyám valaha is evett volna mandarint. Ettől az apróságtól eltekintve a tejlepény alapverziójában valóban egy hagyományos falusi édesség, ami önmagában is nagyon finom, ám mint minden mást, ezt sem árt néha megbolondítani ezzel-azzal. 

Péntek este munka után épp ez sikeredett, szerencsére a szombati vendégségben nem vallottam szégyent vele, sőt. :)

Hozzávalók (4 személyre egy 33x23 cm-es tepsihez - már ha jól mértem :)):

1 liter zsíros tej

5-6 tojás (5, ha normál méretű, 6, ha kisebb fajta)

20 dkg átszitált finomliszt

25 dkg áttört tehéntúró 

10 dkg kristálycukor

1 rúd vanília kikapart belseje

6-7 db mag nélküli mandarin

4 evőkanál méz

Elkészítése:

Az egész tojásokat habosra verem a kristálycukorral, hozzáadom a vaníliát, a túrót, és alaposan elkeverem. 

Ezután folyamatos keverés mellett felváltva hozzákanalazom a lisztet és a tej egy részét egész addig, míg a liszt el nem fogy. 

Ha szép egyenletes textúrájú a tészta, akkor apránként hozzáöntöm a maradék tejet.

Egy kifejezetten folyós masszát kapok, amit magas falú, sütőpapírral bélelt tepsibe öntök, majd 240 fokra 

előmelegített sütőbe tolok.

Miközben a lepény sül, mézen megkaramellizálom a mandaringerezdeket vigyázva, nehogy a gerezdek hártyája megsérüljön, mert akkor kifolyik a gyümölcs leve és nem lesz mit karamellizálni. :)

Amikor a tészta teteje már nem folyós, kissé hártyás, óvatosan rászórom a karamellizált mandaringerezdeket, hogy azok egy kicsit belesüllyedjenek a tésztába, majd készre sütöm a lepényt. A lepény akkor jó, ha a teteje felhólyagosodik, majd a sütőből való kivétel után a hólyagok összeesnek, a lepény állaga pedig kifejezetten remegős, pudingszerű.

Megvárom míg teljesen kihűl, majd 10 nagy szeletbe vágom a lepényt és legalább egy órára hűtöbe teszem. Onnan kivéve vízzel higított forró narancslekvárral fogyasztható. (Nekünk most házi sárgabarack lekvár volt sajnos csak itthon, de azzal sem megvetendő. :))

A legjobb mézeskalács és a legrosszabb kép

A világon mindenkinek van egy bombabiztos mézeskalács receptje. Nekem mostanáig nem volt. Nem mondhatnám, hogy eddig túl jóban lettünk volna, a mézeskalács és én. Nyúlós-nemnyúlós-ezafajtakemény-nemiskemény-majdmegpuhul-denemmertkiszárad-almávalelrakandó-szórakozós receptek (már elnézést :)).

De ez most örökre megváltozott, és azt hiszem, ez is bekerül majd azok közé a receptek közé, amiket 110 évesen reszketeg kézzel a dédunokáimra hagyományozok. :)

Hardcore mézeskalácsosoknak lehet, hogy nem fog tetszeni, mert ez itt nem a megsütöm-két hétig puhul-a harmadikra pont jó lesz-mézeskalács, úgyhogy nem tudom mennyire tekinthető autentikusnak, viszont pont nem is érdekel, hagyományos-e.

Figyelem, ez nem a fadíszítésre használható cirádás mézes (amiket egyébként imádok, szemetgyönyörködtető látvány), hanem az evésre szánt puha, nem túl édes, nem túl gejl, omlós belsejű és mindenekelőtt azonnal fogyasztható verzió!

Szívesen tulajdonítanám magamnak a receptet, de sajnos nem az enyém, Chilii találta a régi kiadású mézes-fűszerkeverék hátulján (ma már más szerepel rajta). És bár nem hiszek a fűszerkeverékek hátoldalán mikrobetűkkel lehozott receptekben, ez itt tökéletes, és remélhetőleg azok a bizonyos dédunkokák már ősi családi titokként fogják kezelni. :)

Hozzávalók:

- fél kiló átszitált finomliszt

- 350 g méz

- 3 tojás (ebből kettő a tésztába, egy a kenegetéshez)

- 1,5 teáskanál szódabikarbóna

- 4 evőkanál olaj

- 3 evőkanál víz

- fél csomag mézes-fűszerkeverék

Elkészítése:

2 tojást robotgép segítségével habosra keverek a mézzel. (Vegyük figyelembe, hogy ez a művelet viszonylag sokáig tart, mert a méz nem úgy viselkedik, nem habosodik olyan könnyen a tojással, mint pl. a sima cukor!)

Közben a lisztet, a fűszerkeveréket és a szódabikarbónát összekeverem egy tálban.

Ha a mézes-tojásos hab kész, kanalanként felváltva hozzáadagolom az olajat és a vizet, végül szintén kanalanként a lisztes keveréket, és hagyom, hogy a robotgép simára keverje a tésztát.

Egy kifejezetten nyúlós, ragadós tésztát kapok (ez normális), amit minimum egy órára hűtőbe teszek, majd lisztezett deszkára borítok és kb. fél centi vastagra nyújtok.

Végül karácsonyi szaggatóval kiszaggatom a sütiket, sütőpapírral bélelt tepsire teszem őket, a tetejüket alaposan megkenem a megmaradt tojással (elhagyható lépés, de nem érdemes, mert így lesz szép fényes a mézeskalács), és 180 fokra előmelegített sütőbe tolom, majd világosbarnára sütöm.

Néhány apróság még:

- aki szereti, dióval, mandulával díszítheti még a sütés előtt

- fontos, hogy valóban csak világosbarna színig süssük, ellenkező esetben megkeményedik (de ez nem fog később felpuhulni, mert nem vékony és keményre sül, hanem szimplán kiszárad)

- fémdobozban hetekig tárolható és TÉNYLEG puha marad mindig

Karácsonyi süteményes ki mit tud

Segítséget szeretnék kérni tőletek. Mint gondolom a legtöbben, mi is minden egyes Karácsony előtt elcsúszunk az ajándékokkal, a süteményekkel, a vacsorával vagy csak simán a lakásdíszítéssel illetve csomagolással. És persze minden évben elhatározzuk, hogy majd jövőre másképp lesz, kábé júliusban megvesszük inkább az ajándékokat, de mégegyszer ezt a rohanást sose... És persze ezt eddig egy évben sem sikerült megtartani.

Most úgy tűnik, idén végre valami halvány esély van rá, hogy ne essünk szét teljesen :), de ehhez nagyban hozzájárulna az is, ha nem utolsó utáni pillanatban kellene a konyhában a komplett családnak sütni-főzni. Szent elhatározásom, hogy idén amit  lehet, előre elkészítek, viszont mivel eddig sosem volt szükség alaposabban megvizsgálni a házi sütik "szavatosságát" (később készültek, viszont öt perc alatt elfogytak :)), konkrétan fogalmam sincs, hogy mi az a legkorábbi időpont, amikor nekiláthatok elkészíteni őket és az ünnepekre még finom marad.

Úgyhogy aki tudja, kérem, segítsen, meddig állnak el az alábbi sütik! Légyszi úgy írjatok, hogy a szavatosság jelen esetben nem azt jelenti, mikor kéne már kukázni őket, hanem még a nagyonis fogyasztható, omlós, finom állapotot jelzi!

- bejgli (mákos, diós, mogyorós)

- zserbó

- hókifli

- linzer (lekváros)

- mézeskalács

- karácsonyi fatörzs

Előre is köszönöm, és idén NEM FOGOK ELÚSZNI! :)

Fotó innen.

Nagyon csokisak

Életem első muffinjai. Most lebuktam. Halvány gőzöm sincs, hogy miért nem sütöttem még eddig soha. 

Illetve de, és ezért lehet, hogy néhányan megköveznek: szerintem unalmas muffint készíteni. Ez persze önmagában ellentmondás, mert miért gondolom, hogy unalmas és nem szeretem, mikor eddig még sose sütöttem? A válasz egyszerű: azért, mert csak. 

Vannak sütemények, amiknek már a kinézete is arra csábít, hogy én is megkotyvasszam/-gyúrjam/-dagasszam/-szaggassam, és vannak receptek, amiknek már az olvasása is beindítja a pavlovi reflexemet. A muffin nekem nem ilyen. Persze mint minden rendes háztartásban, nálam is fellelhető muffintepsi, sütöttem is már benne, csak éppen briósokat. A muffinok nem hoznak lázba cseppet sem. Igazából ez sem, most is kizárólag azért vesztettem el a témában a szüzességemet, mert Pomodoro kapott egy Szakácskönyv fiúknak című könyvet (mi mást? :)), amiből pont erre esett a választása a szokásos közös hétvégi sütögetéshez.

A süti egyébként isteni lett, biztos vagyok benne, hogy a vérbeli muffinrajongók imádni fogják, mert a végeredmény tényleg finom, főleg melegen-langyosan, amikor még folyós benne a töménytelen mennyiségű csokoládé. Ennek ellenére legközelebb mást sütünk. :)

Hozzávalók (12 darabhoz):

száraz hozzávalók:

300 g átszitált finomliszt

1,5 teáskanál sütőpor

100 g kristálycukor

100 g apróra tört étcsokoládé

100 g nagyobb darabokra tört tejcsokoládé

nedves hozzávalók:

100 ml étolaj

250 ml tej

1 tojás

1 teáskanál vaníliaesszencia

Elkészítése: 

A száraz és a nedves hozzávalókat külön-külön alaposan összekeverjük, majd összeöntjük őket és hagyjuk, hogy a robotgép szép egyenletesre keverje a tésztát.

A muffintepsi mélyedéseibe kapszlikat teszünk, belekanalazzuk a tésztát, majd a nyers muffinokat 20 percre 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk, ezután 180 fokra mérsékeljük a hőfokot és újabb 20 perc alatt készre sütjük. (Nekem mezei gázsütőm van, ehhez ennyi a sütési idő, de ez sütőnként eltérhet!)

Teljes kiőrlésű tönkölyös-rozsos-zabpelyhes kenyér

Nagyon szeretem a kenyereket. Egész pontosan szeretek én mindenféle tésztát, péksüteményt, legyen az édes vagy sós, de a házi készítésű, sütőből frissen kivett, még forró, ropogós kenyerekért különösen odavagyok. Ennek ellenére nem vagyok nagy kenyérsütő-spíler. Persze készítek párfélét, sütöttem már zsemléket, kifliket és brióst is, mégsem tartozom azok közé, akik folyamatosan maguknak sütik a reggelinek valót. Ha tehetem és időm engedi, hetente egyszer azért igyekszem legalább egy kenyeret összehozni, de ha épp valamiért nem úgy jön ki a lépés, akkor nem esem kétségbe egy jó pékségben vásárolttól sem.

Ez az öregtésztás kenyér viszont nagy kedvencem lett. Az alapötlet (azt hiszem) Limarától és Mohától származik, de bevallom őszintén, már nem emlékszem pontosan milyen recepteket "gyúrtam össze", mindenesetre annyit alakítottam rajta, hogy a mi szájízünknek megfeleljen. A végeredmény pedig egy ropogós héjú, finom bélzetű, de nem morzsálódó kenyér lett, amit bármikor szívesen sütök, mert biztos a jó végeredmény.

Hozzávalók: 

30 dkg öregtészta (az öregtészta Limara instrukciója alapján készült)

10 dkg rétesliszt

20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt

20 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt

10 dkg zabpehely

280 ml langyos víz

150 g tejföl vagy joghurt (vagy vegyesen)

2 púpos teáskanál só

1 teáskanál cukor

1/2 teáskanál őrölt kömény

50 ml olaj

2 dkg friss élesztő

egy csipet aszkorbinsav

+ 1 marék zabpehely a díszítéshez (elhagyható)

Elkészítése:

A 30 dkg öregtésztát + 10 dkg réteslisztet + 10 dkg tönkölylisztet összekeverem a vízzel, a cukorral és az élesztővel. 20 percig dagasztom, majd kb. 45 percig meleg helyen kelni hagyom.

Eközben a többi hozzávalót simára keverem, majd a 45 perc leteltével hozzáöntöm a megkelt, félig kész tésztához. 

Az egészet újabb 20 percig dagasztom, majd cipóra formázom, és egy előzőleg sütőpapírral kibélelt 8 literes jénaiba tesztem. 

A tetejét alaposan megspriccelem vízzel, díszítésként egy maréknyi zabpelyhet szórok rá, egy éles késsel bevagdosom a tetejét, majd a jénai fedelét rátéve még 20 percig kelesztem.

Végül 200 fokra előmelegített sütőbe tolom és aranybarnára sütöm. Aki kicsit vastagabb héjjal szereti a kenyeret, szedje le a jénai fedelét kb. 15 perccel a sütés vége előtt.

A fotózáshoz a kenyeret saját készítésű fahéjas-gyömbéres szilvalekvárral "körítettem". Ember meg alig bírta kivárni a fényképezés végét, hogy végre megehesse. :)

Esti saláták

Bár az utóbbi időben a bejegyzésekből úgy tűnhetett, azért mégsem kizárólag édességet eszünk a nap 24 órájában. :) Sőt, vacsorára sosem. Estére legtöbbször valamilyen gyors salátát szoktam készíteni, no persze nem mindig ilyeneket, de az utóbbi pár alkalommal úgy éreztük, jár nekünk a kényeztetés.

Ezek itt egyszerűek, pillanatok alatt elkészíthetőek és az ízük...mmm.

Szűz saláta:

Hozzávalók (2 személyre):

5 dkg füstölt Virginia sonka (zelleres-mustáros pácban érlelt)

10 dkg pecorino sardo

10 dkg saláta mix (ebben volt rukkola, céklalevél és kétféle fodros saláta)

3 evőkanál kiváló minőségű extra szűz olívaolaj

2 teáskanál dijoni mustár

csipet só

Elkészítése:

A megmosott, lecsepegtetett salátára kézzel rászaggatom a sonkát, majd rákockázom a sajtot. 

Az olívaolajat, mustárt és a sót  alaposan elkeverem, majd a salátára öntöm. 

Frissen kisült kenyérrel tálalom.

Serrano-Gouda saláta:

Hozzávalók (2 személyre):

5 dkg jamon serrano

10 dkg 24 hónapig érlelt Gouda sajt

fél fej lilahagyma (kisebb)
10 dkg saláta mix (ebben volt rukkola, céklalevél és kétféle fodros saláta)

3 evőkanál kiváló minőségű extra szűz olívaolaj

fél lime leve

2 csipet só

egy kevés apróra vágott szárított chili

Elkészítése:

A fél fej lilahagymát hajszálvékony szeletekre vágom és egy csipet sóval megszórom, majd félreteszem, hogy egy kicsit megpuhuljon a sóban és az ereje nagy részét elveszítse (túl sokáig nem szabad sóban "áztatni", mert megkeseredik!). 

A megmosott, lecsepegtetett salátára kézzel rászaggatom a sonkát, majd rákockázom a sajtot.

Az olívaolajat, a lime levet, a chilit és egy csipet sót  alaposan elkeverek, majd az egészet a salátára öntöm. 

Végül rádobálom a megpuhult lilahagymát és tálalom.

Amikor a fiúk sütnek - karamellás-almás mandulatorta (avagy a tarte tatin és a bögresüti házassága)

Épp a napokban gondolkoztam el azon, hogy lassan átminősíthetem tortabloggá magamat, az utóbbi időben ugyanis kizárólag ilyesmiket tettem fel ide. Pedig Isten látja lelkemet, nem kizárólag édességgel etetem a népeket, sőt, kifejezetten zöldséges-gyümölcsös-salátás társaság vagyunk. Tény, hogy nálunk ez az őszi időszak tortaügyileg rendkívül sűrű, ám úgy tűnik, a fiúk lassan nem csak az evés végéről fogják meg a dolgot, hanem egyre nagyobb kedvüket lelik a készítésben is. Buboréknak pedig igazából mindegy, hogy mi készül, csak robotgép kelljen hozzá; ma reggel mind a három évének őszinteségével elsírta magát, hogy nem voltam hajlandó elővenni a gépet a szekrényből (azok után, hogy tegnap az ő kérésére négyszer is használtuk), mert indultunk a nagymamáékhoz vendégségbe.

Ezt a fordított karamellás-almás mandulatortát tegnap sütötték a három Szabó legények és nem túlzás, én valóban csak irányítottam a dolgot, de valójában egy nagy és két kicsi séfé az érdem. A felnőtt pucolta és csumázta az almát, a nagyobbik szeletelte azt és a száraz alapanyagokat felügyelte, a kicsi pedig a folyékonyakat öntögette a robotgépbe. Nekem csak a munka elméleti része maradt, no meg a mosogatás a végén.

Hozzávalók (egy 22 cm-es tortaformához):

5 db közepes alma (nálunk jonatán)

1 evőkanál vaj

1 bögre átszitált liszt

1 bögre + 3 evőkanál nádcukor

1 bögre darált mandula

1 bögre tej

1/2 bögre olaj

1 tojás

1/2 tasak sütőpor (elhagyható)

Elkészítése:

Almás réteg:

3 evőkanálnyi nádcukrot közepes lángon karamellizálni kezdek. Amikor félig kész, hozzádobom az előzőleg meghámozott, kicsumázott és felszeletelt almát és megvárom, míg az a karamellben kellően puhára dinsztelődik. Végül hozzáadom a vajat, és az egészet alaposan elkeverem, hogy minden egyes almadarab szép fényes vajas-karamellás bevonatot kapjon. Még forrón elegyengetem a sütőpapírral borított tortaforma alján.

Tészta:

Teljesen egyszerű kevert tésztás bögresütit készítek, vagyis az összes hozzávalót (lisztet, cukrot, mandulát, tejet, olajat, tojást, sütőport) homogén masszává keverem, és az almás rétegre öntöm.

Az egészet 175 fokra előmelegített sütőbe tolom és aranybarnára sütöm. Ha kész, megfordítva tálra borítom. Fontos, hogy rögtön a sütőből kivéve, forrón kiborítsuk a formából, mert ha hűlni kezd, a karamell ragadós lesz, és semmilyen könyörgésre nem lesz hajlandó szépen kijönni a tortaformából. :)

Ha van kedvünk, azon nyomban még forrón, vaníliafagyival megbolondítva ehetjük, ha nagyobb az önuralmunk, akkor kihűlve akár másnap reggelire egy bögre tejjel is tökéletes.

Kell egy hét együttlét

Emberrel pár napra elutazunk kicsit kettesben pihenni, sétálni a jó levegőn, olvasni, aludni, és nem utolsósorban jókat enni. Megyünk az Öreg Harangba is természetesen, csak mert nekünk ott jó. :)

Egy hét múlva jelentkezem, addig szorítsatok, hogy szép időnk legyen, nagyon vártuk már ezt a kettesben "őszülést"!

Most az Emberé - svéd mandulatorta

Júliustól novemberig nekünk gyakorlatilag minden második hétvégén valamilyen családi ünnep van. Születésnapok és névnapok sorozata, természetesen mindegyik illő módon, nagy családi körben megünnepelve ajándékokkal, tortákkal, ahogy azt kell. Múltkor megjegyeztem Embernek, hogy ennek a sűrű időszaknak köszönhetően a kicsik szerintem már azt hiszik, a torta minden normális családban a vasárnapi ebéd része... És ezt az állapotot tetézendő, még Jancsika is képes volt október 1-jén születni, majdnem Ember "születésnapi ajándékaként", hiszen ő meg október 2.-ai.

Ez a liszt nélküli svéd mandulatorta Ember szülinapjára készült, de számomra is szolgált meglepetéssel: felfedeztem egy olyan receptet hozzá, amin kivételesen az ég világon semmit sem változtattam, úgy volt tökéletes, ahogy megtaláltam. Puffancstól származik, nála a recept, ha híven követitek, garantált a siker. Én ugyan nem 24, hanem 28 cm-es tortaformát használtam, így másfélszeres nagyságú tortát sütöttem, minden hozzávalót arányosan megnövelve.

Isten hozott, Jancsika!

Jancsika természetesen nem Jancsika. Viszont ennek ellenére egy nagyon is létező (és ennek a jövőben valószínűleg gyakran hangot is adó), iciri-piciri, ráncos kis emberpalánta. Nővéremék úgy döntöttek, némiképp segítenek fogyó nemzetünk újraerősödésében, és egy plusz egyeddel hozzájárultak az ország összlakosságához. A babavárás alatt mindössze annyit voltak hajlandóak elárulni, hogy fiú lesz, a nevét (babonából, talán?) nem, így mi az ő bosszantásukra Jancsikának kereszteltük a kicsit. De mivel egy blogon túlnyomó részt úgyis bece- és álneveken szerepel a blogger rokonsága, így Jancsika neve mostmár (nekünk legalábbis) marad. Tegnap este megérkezett tehát unokaöcsém, első Jancsika. Nagynéni lettem, jézusom!
Akkora, mint egy nagyobb cső kukorica, ráncos, mint egy mazsolaszem, 11 órán át szivatta az anyját a vajúdáskor, és mégis mindenki imádja. Ki érti ezt? :) :)

Isten hozott kicsi ember, legyen sok örömöd az életben, és persze egyél sokat, az nem árthat! :D

(Fotó innen.)

Mandulás-almás linzertorta

Visszavonhatatlanul itt az ősz, de én nem bánom. Szeretem az ősz hangulatát, a színes leveleket a fákon, a langymeleg napsütést és még a szemerkélő esőt is, aminél ideálisabbat el sem lehetne képzelni egy csendes, fotelben olvasós vasárnaphoz. Ilyenkor már reggel jólesően odakucorodok a sarokba, kinyitom az ablakot, hogy érezzem az eső illatát, bebugyolálom magam egy vastag pokrócba, kezembe veszek egy vaskos könyvet, és fel sem állok míg olyan sötét nem lesz, hogy már villanyt kell kapcsolni. Na jó, egy-két dologért azért kimegyek a konyhába. Egy csésze forró teáért és némi süteményért.

Gondolom így ősszel mindenkinél sorban készülnek a körtés, szilvás, szőlős és almás lepények, piték és még sorolhatnám, milyen finomságok. Én sem vagyok kivétel, ember hazajövetele alkalmából sütöttem ezt az almatortát. Rusztikus, egyszerű és egyszerűen isteni.

Hozzávalók (egy 15 cm átmérőjű tortaformához):

30 dkg átszitált liszt

20 dkg vaj

10 dkg porcukor

1 tojás

5 dkg szeletelt mandula

2 evőkanál akácméz

1 evőkanál barna nádcukor

1/2 kg alma (ez már a nettó tömege pucolva, kicsumázva, apróra kockázva)

1/2 teáskanál fahéj

Elkészítése:

A lisztet, vajat, porcukrot és tojást alaposan összegyúrva hagyományos linzertésztát készítek. Sokan késes robotgépben dolgozzák össze, úgy is tökéletes lesz, de nekem ez a fajta textúrájú tészta az, amit imádok kézzel gyúrni, dögönyözni, úgyhogy ezt nagyanyáink módszerével készítem. Ha a tészta már szép sima és gombóccá lehet gömbölyíteni, akkor folpackba tekerem és egy órára a hűtőbe teszem.

Eközben megpucolom, kicsumázom és apróra kockázom az almát úgy, hogy ahogy a hozzávalók közt is szerepelt, a nettó tömege fél kiló maradjon. Almafüggő, hogy ez pontosan mennyi bruttót jelent, én ezt a tortát most aprószemű jonatánból készítettem, így elég sok felesleges rész ment a kukába. Ha kész, akkor egy evőkanál mézen megdinsztelem úgy, hogy a lehető legtöbb lé elpárologjon belőle (ne áztassa el sülés közben a tésztát), és a méz némileg rákaramellizálódjon az almadarabokra. Ezután (még forrón) hozzáadom a fahéjat és a cukrot, majd félreteszem hűlni.

Hasonlóan járok el a mandulával is, egy evőkanál mézen kicsit megpirítom, hogy az is megkaramellizálódjon, majd ezt is kihűtöm.

Amíg az alma és a mandula hűl, a hűtőből kivett linzertészta kétharmadát kör alakúra nyújtom, pontosan akkorára, mint a tortalap + a falmagasság + még egy centi. Ha tehát beleteszem a tésztát a formába, az a tortaforma peremén még egy centit le fog lógni. Ezután az egészet "megtöltöm", alulra szóróm a mézes mandulát, rá pedig a fahéjas-mézes almadarabokat, így a töltelék pont a tortaforma pereméig fog érni. Ezután a linzertészta megmaradt egyharmadát kézzel a töltelék tetejére morzsolom, végül pedig a lelógó egy centis széleket ráhajtogatom, így a torta tetejének széle szép vonalú marad, de belső része rusztikusan darabos, morzsás lesz.

Teljesen hideg sütőbe tolom, majd 200 fokon addig sütöm, míg szép aranybarna nem lesz a teteje.

Lehet hozzá vaníliasodót vagy vaníliafagyit is kínálni, nekünk most csak így magában volt, de nem bántuk egy csöppet sem.

Kréker keksz

Négy napig szingli vagyok, hogy divatos kifejezéssel éljek. Egyik (Ember) elment vadászni, a másik (barát) meglövi, a harmadik hazaviszi, a negyedik (gyanítom, én) megsüti, és az iciri-piciri(k) mind megeszi(k). Remélhetőleg. De ismerve az urak vérmérsékletét, könnyen lehet, hogy nem zsákmányszerzés, csak túrázás és madármegfigyelés lesz belőle…

Akár így-akár úgy, három meglett férfit mégsem lehet csak úgy, minden kaja nélkül elengedni otthonról. Lehet ugyan szendvicset csomagolni, vannak benzinkutak, abc-k és miegymások szerte az országban - ellátásuk különben is lesz -, de csak kell nekik valami ropogtatnivaló az útra.

Ezt a kréker kekszet kapták, könnyen szállítható, sokáig eláll – bár gyanítom, hamar el fog fogyni – és rengeteg lesz belőle. Ember a tegnapi csomagolás közben persze már szemenként lopkodta az asztalról (csak hogy ne legyen feltűnő), de nem bántam, mert született egy jó ötlete: ha legközelebb nem ilyen apróra formázom, hanem nagyobb korongokat, chipseket vagy grissini-formájú rudakat készítek a tésztából, akkor tökéletes tunkolni egy kis salsát vagy guacamolét vele.

Hozzávalók:

30 dkg átszitált liszt

12 dkg vaj

10 dkg erős ízű, zsíros sajt (nálam most 5 dkg sárga cheddar és 5 dkg gouda volt)

kb. 1,5 dl sürített tej (nem cukrozott tubusos, hanem a natúr üveges)

1 tojás

ízlés szerint só, bors, pirospaprika (Egy teáskanál só minimum kell, és én most nem finomra őrölt, hanem tört borsot használtam, hogy a kekszben rá lehessen néha harapni egy-egy bors darabkára. A pirospaprikával vigyázzunk, nehogy keserű legyen a kekszünk /max. 1-2 csipet/!)

Elkészítése:

A sajtokat késes robotgéppel szinte krémesre aprítom, hozzákeverem a tojást, majd lassan csorgatva a sürített tejet. Fontos a fokozatosság és a folyamatos keverés ahhoz, hogy szép homogén masszát kapjunk a végén, ne legyenek benne felismerhető sajtdarabok.

A lisztbe belekeverem a fűszereket, az előzőleg apróra kockázott vajat, majd legvégül a sajtos masszát. Addig dagasztom, gyúrom, míg sima, enyhén ragadós, de formázható tésztát kapok. Ekkor folpackba csomagolom és minimum fél órára a hűtőbe teszem, de nem árt neki az sem, ha egy egész éjszakát tölt hideg helyen.

Ezután kb. fél centi vastagra nyújtom és tetszőleges formákat vagdosok ki belőle szaggatóval vagy késsel (én speciel olyan apró háromszögecséket vagdostam, amikből egyszerre hármat-négyet be lehet kapni – mégiscsak pasiknak készült  :) ).

Sütőpapíros tepsibe pakolom a kekszeket - lehet nyugodtan jó szorosan egymás mellé, mert nem igazán fog megnőni -  és 200 fokra előmelegített sütőbe tolom. Kb. 10 perc alatt készre sül.

Na, miközben még írtam délelőtt a postot meg is jött az első útközbeni helyzetjelentés: kék vércsék Apajnál. Nem lesz ebből vaddisznó a Zselicben, csak távcsővel kukkolás, az tuti!

Expressz tejszínes-mogyorókrémes torta - Boldog születésnapot, kicsi Buborék!

Buborék 3 éves lett. Babából kisfiúvá „érett”. Azt hittük, sosem tanul meg járni, mert folyton csak kúszni-mászni akart, erre most külön edzés utolérni őt. Azután attól tartottunk, sosem tanul meg beszélni, mert minden könyörgés ellenére csak gügyögni akart, most pedig megállás nélkül jár a szája mint a kacsa feneke. Igazi pasi lett. Imádja a motorokat minden mennyiségben és nagyságban, legújabb szerelmei pedig a kukásautók, markolók, daruk, betonkeverők, úthengerek vagy bármilyen, számomra teljesen ismeretlen funkcionalitással bíró munkagép.

Ennek megfelelően a szombati családi banzájon kapott is két óriásmarkolót és egy betonkeverőt, valamint számtalan egyéb miniatűr munkagépet, hókotrót, targoncát és (nőként) a bánat tudja még, milyen nevekre hallgató eszközöket. :) No meg persze tortát. Emeleteset. Marcipánmotorral a tetején. Ez csak természetes.

Az ünnepséget megelőző hét némileg zűrősnek volt mondható. Már ha zűrösnek tekintjük azt, hogy hétfőtől csütörtökig reggel 6-kor indultam otthonról és este fél 9-re estem haza, így kellett lezavarni a nagybevásárlást, az ajándékvételt és még pénteken a sütést is. Nem is csoda, ha egy rekordidő alatt elkészíthető tortát ötlöttem ki, másra esélyem sem lett volna. Ez a torta maximum 1 óra alatt elkészíthető (a piskóta hűlési idejével és a díszítéssel együtt), könnyű, finom és nem csak a háromévesnek ízlett. „Úristenebédutánratortakell”-esetekhez ideális. :)

Hozzávalók:

A tésztához (egy 22 cm-es és egy 15 cm-es tortaformához):

7 tojás

7 evőkanál cukor

7 evőkanál átszitált liszt

5 evőkanál olaj

1 csipet só

A krémhez:

7 dkg nádcukor porrá őrölve

10 dkg őrölt pörkölt mogyoró

1,5 - 2 evőkanál jó minőségű cukrozatlan kakaópor

7 dkg vaj

1 dl sűrített tej (nem a cukrozott tubusos, hanem az üveges folyós – minél magasabb a zsírtartalma, annál jobb)

4 dl habtejszín

¾ tasak zselatin fix

A díszítéshez:

30 dkg jó minőségű étcsokoládé

1 evőkanál olaj

színes cukorkonfetti

Elkészítése:

A piskótához az egész tojásokat habosra verem a cukorral, kanalanként hozzáadom a sóval elkevert lisztet, végül szintén kanalanként lassan csorgatva az olajat. A masszát a két sütőpapíros formába öntöm, és 175 fokra előmelegített sütőbe tolom. Kb. 25-30 perc alatt tökéletesre sül.

Míg a piskóta sül, elkészítem a krémet. Egy az egyben házi nutellát keverek pontosan a már itt leírtaknak megfelelően. Ezután habbá verem a tejszínt, mikor félig kész, hozzáöntöm a zselatin fixet és úgy verem tovább, míg megfelelő állagú nem lesz. Az elkészült tejszínhabba óvatosan beleforgatom a mogyorókrémet vigyázva, nehogy a hab összetörjön. Addig keverem, míg szép, levegős, homogén krémet nem kapok (pár perc).

Ezután összeállítom az emeletes tortát. A kihűlt piskótákat kétfelé vágom, így összesen 2 nagy és 2 kisebb piskótalapom lesz. A 2 nagy és a 2 kicsi piskótalap közé kenem a krémet, majd az így született 2 tortát „egyesítem”, a kis tortát a nagy tetejére teszem és díszítem.

A torta bevonásához az étcsokit felolvasztom, hozzákeverem az olajat, majd a masszát a torta tetejéről indulva lecsorgatom. Még mielőtt a bevonat teljesen megszilárdul megszórom cukorkonfettivel, végül pár óra hűtés után rákerülhet a marcipánmotor is. :)

Ember vacsorája

Azt mondta, nehogy feltegyem a blogra. Hát naná, hogy itt van. Semmi különleges, semmi fakszni, csak a mardosó éhség, mint indíttatás. Egy egyszerű "fúziós" vacsora. Bármikor, bárkinek. És ez semmilyen egyéb magyarázatra nem szorul.

Hozzávalók (tetszés szerinti mennyiségben):

pirítós, vaj, jó minőségű francia camambert sajt, fekete olivabogyó, feta sajt, tükörtojás, angolszalonna, fokhagyma, paradicsom, bazsalikom, petrezselyem, olívaolaj, só, bors, friss chilipaprika

Elkészítése:

A kombinációk száma végtelen, amilyen pirítós-feltétek ma este voltak: 

- bruschetta apróra vágott fokhagymából, kockázott paradicsomból, bazsalikomból, petrezselyemből és olívaolajból

- francia camambert sajt aprított chilivel meghintve

- zsírjára pirult angolszalonna tükörtojással párosítva

- feta sajt, fekete olivabogyó, fokhagyma, paradicsom és olívaolaj poligámiája

Kizárólag vörösborral!

Hát ez történik, ha Ember megéhezik és 5 percen belül enni akar. :) 

Rizs-frász

Nem leszek álszerény, mert azt utálom. Rokonaim, ismerőseim, barátaim és saját magam szerint is jól főzök. Igényes, jó minőségű alapanyagokból, jó érzékkel, lelkesen és új ízekre, új technikákra nyitottan. Egy háziasszonytól szerintem ez a maximum, és bár nagy álmom, hogy részt vehessek valami komolyabb (értsd: többéves) szakács- vagy cukrászképzésben, egyelőre ez nem látszik megoldhatónak.

Viszont egy-két teljesen triviális dologgal nem boldogulok. Ezek egyike a rizsfőzés. És most lehet nevetni. :) Mert tényleg. Nem tudom, okoz-e ez gondot más számára is, de én már kínomban nevetek rajta; kis túlzással előbb tudok végigfőzni egy tízfogásos exkluzív menüsort, mint normális rizst készíteni. Nem véletlen, hogy szinte sosem eszünk rizst, amikor valamihez rizs kellene, akkor bulgurral, kuszkusszal, hajdinával és kölessel helyettesítek, ez utóbbiakat tényleg szeretjük, egészségesek, és nem utolsósorban semmi gondom az elkészítésükkel.

Múltkor egy tévében látott gasztroműsor kapcsán (sütit sütöttek épp) felszisszentem, hogy mi ez a fene nagy misztérium a piskótasütés körül, mikor az aztán a legegyszerűbb dolog a világon. Mire ember óvatosan megjegyezte, hogy talán másnak ez ugyanakkora gondot okoz, mint nekem a rizsfőzés… Talált.

Bármit, ami normál háztartási keretek közt megfőzhető, megfőzök, megsüthető, megsütök. A rizs nem megy. Kínos. Pedig a rizs minőségével baj nem lehet, rosszat nem veszek. A hiba az én készülékemben van. Túlsózott/ragacsos/vizes/túlfőtt, lehet válogatni, ezek „sikerültek” eddig. Úgyhogy elérkezett a segítségkérés pillanata.

TI HOGY A BÁNATBA FŐZITEK A RIZST? (Zacskós nem játszik.) Várom az ötleteket, hogy ízletes, illatos, kívül puha, belül még kissé roppanós rizst tehessek életemben először az asztalra.

(Fotó innen.)

Iskolakezdés klasszikus csokiöntetes piskótával

Pomodoro szerdán életében először iskolába ment. Iskolatáskával, tolltartóval és uzsonnásdobozzal. Kiborító. A hétvégén meg egyszer csak azt vettem észre, hogy ugrás nélkül eléri a villanykapcsolót. Csak úgy simán magától, még nyújtózkodnia is alig kell. Mégis hogy képzeli, hogy ilyen hamar megnőtt? Azt meg pláne hogy gondolta, hogy az alig fél éve még túl nagynak aposztrofált, ajándékba kapott vagány kis ingét kinőtte? És hogy jön ahhoz, hogy pénteken, mikor Emberrel labdázott a játszótéren (suli után, persze), egy rontott labdadobásnál egyszer csak felnőttesen és filozofikusan közölje az apjával, hogy "Apuka, szerintem neked elment az önbizalmad, azért voltál ügyetlen."?

Nem akarok én nosztalgiázni, na de mégiscsak nemrég volt még, mikor nokedli nagyságú ujjaival csalogatott maga után az Állatkertben egyik kifutótól a másikig, és azt kiabálta, hogy dejeee, elle dejje, ne allaaa!

Gondoltam, ha már így belecsapott a nagyfiúvá válásba és a tanulás örömeibe, akkor feltétlenül szükséges, hogy megismerje a sulis élet egyik legfontosabb jelképét, ami nélkül szerintem Magyarországon nincs is általános iskola, nincs konyhás néni, és aminek hiányában talán még a tanítási órák is elmaradnának: a csokiöntetes piskótát.

Persze nem a vízzel higított csomós öntetet, sem a nyúlós tésztájú piskótát, hanem az igazit, amit még a felnőttek is boldogan megesznek, és evés közben összevitatkozhatnak, hogy vajon a fiúk vagy a lányok tornacipője volt-e büdösebb tornaóra után (naná, hogy a fiúké!).

Hozzávalók:

A piskótához:

6 tojás

6 evőkanál kristálycukor

6 evőkanál liszt

1 csipet só

A csokiöntethez:

2 tojás sárgája

kb. 7 dl zsíros tej (a tojássárgája nagyságától függ)

1 evőkanál holland kakaópor

3 evőkanál barna nádcukor

1 evőkanál liszt 

Elkészítése:

A piskótát teljesen hagyományos módon megsütöm, majd kihűlés után nagyobb kockákra vagdosom.

A csokiöntethez a tojás sárgáját a hideg tejjel simára keverem, majd alaposan elkeverem benne a száraz hozzávalókat, vagyis a kakaóport, a nádcukrot és a lisztet. Alacsony lángon folyamatos keverés mellett besűrítem, ha kész, mehet a hűtőbe egy-két órára. Figyelem, hűlés közben tovább sűrűsödik (másnapra szinte laza pudingszerű állaga lesz)!

A csokiszószt a piskótára öntve tálalom, és közben azon gondolkodom, még jó, hogy egy kedves kolleginától újabb ruhaadagot kaptunk a vakarékoknak (tiszta szerencse, hogy más gyereke is nő :)), különben a hétvégi program egy része megint nadrágvásárlás lenne.