2010/06/03

Nyugtalan napok

Ezekben a napokban nem vagyok formában. Talán az időjárás (is) teszi, a frontok, a folyamatos szürkeség, talán a munkahelyi elégedetlenség, talán néhány privát stresszhelyzet, talán mind együtt, nem tudom. Mindenesetre feszült és nyugtalan vagyok, fáradékony és hasfájós, nem találom a helyem, valahogy úgy érzem, nem mennek a dolgok úgy, ahogy szeretném. Ilyenkor (nálam legalábbis) mindig eljön a befelé fordulás és az önvizsgálat időszaka, mi az, amin változtatnom kell, mi az, amit feltétlenül másképp kell csinálom, hogy ez az állapot változzon.
Az ideális nyilván az volna, ha az ember legalább egy kis időre el tudna vonulni a világtól, pihenne, gondolkodna és egyszerűen csak szívná magába a friss levegőt valahol a hegyekben, de sajnos ezt nem sokan tehetik meg, így én sem. De vannak napok-hetek, amikor az emberből önkéntelenül is előtör az a fajta – általam még egészségesnek titulált – önzés, mikor lelkiekben az asztalra csap és azt mondja, elég. Elég így, nem jó így, muszáj változtatni. Rajtam ilyenkor három dolog szokott segíteni (ha már a hegyek közé vonulás nem opció :) ). Agykontroll (sok-sok pozitív állítás és alfahang :) ), sport és főzés.
Alapvetően az utóbbi miatt indult ez a blog, mégsem tettem fel ide napok óta egyetlen ételfotót vagy receptet sem, nem mintha ez azt jelentené, hogy egy hete éheznek az életközösség tagjai. Főztem is, sütöttem is, finomak is voltak, újak is voltak, mégsem éreztem úgy, hogy közzé kéne tennem, elsősorban nyomott hangulatomnak köszönhetően. Szerencsére a nyomottság nem állja teljes mértékig útját a kreativitásnak, és fejben ez idő alatt is született jónéhány új recept, édesek is, sósak is, a bánat tudja miért, de mind erősen hedonista jellegű. Talán az agyam ezzel próbálja ellensúlyozni a lelkem állapotát.

És mégis, az ilyen hangulatú napok ellenére mindig kapok valami külső visszajelzést ami tartja bennem a hitet, hogy lehet és van miért változni. Valami apróság, valami semmiségnek tűnő kis mozzanat, figyelmesség a napi rutinban, ami jólesően megdöbbent és ami további gondolkodásra késztet, hogy így is lehet.

Tegnap hazafelé menet amikor leszálltam a villamosról épp rákezdett az eső. Ahogy a járdaszigeten nekiálltam előbogarászni a táskámból az ernyőmet, egyszer csak éreztem, hogy valaki mögém lép és a fejem fölé tartja az esernyőjét. Egy kedves ismeretlen hölgy volt, aki megkérdezte, van-e ernyőm, mert ha nincs és egyfelé tartunk, amíg egy az utunk, vegyem igénybe nyugodtan a segítségét. Végül pár perc kotorászás után megtaláltam az enyémet, másfelé is mentünk, mégis hálás voltam. Nem azért, mert azalatt a pár perc alatt míg keresgéltem nem áztam, hanem a gesztusért, egy ismeretlen figyelmességéért.

A hedonista receptek remélhetőleg a jövő hét folyamán materializálódnak és felkerülnek a blogra, addig is halkan dúdolgatom a süss fel napot, hátha lesz valami eredménye és legalább hétvégére eljön a szebb idő.

2010/05/25

Tapas minden időben

Nem akarok túlzásba esni, de a tapas valószínűleg a világ egyik legjobban kitalált "gyorsétele". Nincs jobb, mint ebédidőben beszaladni egy tapas bárba, kikérni egy-két féle fogást és friss kenyérrel kitunkolni még a szaftját is, mielőtt újra felvesszük a városi ritmust és tovább rohanunk mindennapos apró-cseprő ügyeinket intézni. Meleg nyári estén pedig igazán romantikus összebújni a bár egy csendes, sötét zugában, és egy üveg bor mellett egymás szájába dugdosni az apró falatkákat, miközben az asztal alatt párunk kezét szorongatjuk (persze csak azért, nehogy ő férjen hozzá előbb a kis tálkákban rejlő finomságokhoz :)).

Sok ilyesfajta bár sajnos (még) nem létezik itthon, de miután tapast rendkívül egyszerű készíteni és szinte bármiből megtehetjük, ezért érdemes néha otthon is nekiállni és összedobni 2-3 félét vacsorára. Például ilyeneket (a receptek mindegyike két személyre szól).

Kolbászos:

Hozzávalók:
10 dkg jó minőségű paprikás kolbász (chorizo, ha van)
5 dkg jó minőségű füstölt szalonna
1/4 fej vöröshagyma
2 nagy gerezd fokhagyma
4 db hámozott paradicsom
só, bors, oregano

Elkészítése:
A kolbászt és a szalonnát falatnyi darabokra vágom és egy kevés zsírt kisütök belőle. Addig sütöm csak, hogy semmiképp se töpörödjön össze, mindössze egy kissé megpiruljon és legyen egy kevés paprikás zsír a lábaska alján. Ezután hozzádobom a durvára vágott vagy kockázott vörös- és fokhagymát, majd beleteszem az apróra vágott paradicsomot, a fűszereket, és pár percig főzöm, hogy a paradicsomtól kellő mennyiségű szószt kapjon a tapas. Forrón tálalom.

Fokhagymás-chilis rákfalatkák:

Hozzávalók:
6 evőkanál extra szűz olivaolaj
3-4 nagyobb gerezd fokhagyma
15 dkg rákhús (apróbb egész garnéla vagy darabolt rákolló-hús)
1 db szárított chilipaprika
só, bors

Elkészítése:
Az olivaolajban kissé megkapatom a rákokat (pár másodperc az egész, hogy még roppanós maradjon), hozzádobom az előzőleg apróra vágott fokhagymát és chilit, végül sózom, borsozom és forrón tálalom.

Vegetáriánus tapas:

Hozzávalók:
8 dkg kapribogyós vegyes sajt (a vegyes sajt azt jelenti, hogy tehén-, kecske- és juhtej keverékéből készült)
8 dkg fokhagymával töltött olivabogyó
5 db szardellafilé
pár csepp extra szűz olivaolaj (opcionális)
pár csepp limelé (opcionális)

Elkészítése:
Az összes hozzávalót falatnyi darabkákra aprítom, összekeverem és tálalom. Aki szeretné, közvetlenül tálalás előtt meglocsolhatja még pár csepp extra szűz olivaolajjal és/vagy limelével, a lényeg, hogy ezt valóban csak tálalás előtt tegyük meg, ne ázzon el a sajt és a szardella.

Mindegyik tapast friss, ropogós kenyérrel (hagymással, olivással, mikor hogyan) fogyasztjuk, és mindegyik szaftját szorgalmasan tunkoljuk, tunkoljuk és tunkoljuk.

2010/05/24

Ronda és finom - puffasztott rizses-túrós-csokoládés szelet

Mit csináljon az ember lánya, ha pár napja kissé szét van csúszva és teljesen elfelejti, hogy Pünkösd vasárnap és hétfőn zárva vannak a piacok és a szupermarketek,  és - miután hétfőre tervezte a nagybevásárlást - gyakorlatilag szinte minden olyan alapanyagból kifogyott, amiből édességet lehet gyártani? Édességet márpedig kell gyártani, ez nem is lehet kérdés. 

Olyankor bizony előveszi a gyerekek Húsvétra kapott - és amúgy soha el nem fogyó - csokinyulait és kivégzi őket. Így utólag belegondolva ronda vég lehet a forró fürdőben történő felolvadás, de ez van. Más megoldás nem lévén anyám lánya annak rendje és módja szerint kitúr minden használható és/vagy lejárat közeli holmit a szekrényből és abból próbál valami ehetőt varázsolni. Ezúttal ez a rendkívül ronda és ragacsos finomság lett vége, szerintem igazán nemes célt szolgált a csokinyulak megmurdálása.


Hozzávalók (4 személy részére):
110 gr Kinder csokoládé (azért ennyi, mert ennyit tesz ki két Kinder nyuszi :))
100 gr tejcsokoládé
3 szelet enyhén sós puffasztott rizslap (Hamlet vagy valami hasonló)
1 citrom reszelt héja
4 teáskanál nádmelasz
250 gr túró

Elkészítése:
A csokinyulakat vízgőz felett felolvasztom, hozzákeverem az előzőleg apróra tördelt puffasztott rizst, a masszát egy műanyag edény aljában egyenletesen szétkenem, majd a fagyasztóba teszem.
Míg a csokoládés puffasztott rizs a fagyasztóban dermed elkészítem a krémet: a túrót robotgéppel teljesen krémesre töröm, hozzáadom a nádmelaszt (ettől lesz némi kesernyés/kávés mellékíze a krémnek), legvégül belereszelem a citrom héját.
Ezután a krémet a rizses alapra kenem, megszóróm az előzőleg forgácsokra reszelt tejcsokoládéval, majd az egészet kb. 15 percre visszateszem a mélyhűtőbe (ennyi idő alatt a desszert megfagyni nem fog, de szeletelhető állagúra keményedik). 
Amikor kész, kockákra vágom és még hidegen tálalom. 

2010/05/12

Grillezett juhsajtos saláta eperrel és mandulaszórással

Eszternél volt ma némi eszmecsere zöldség-gyümölcs témában, aminek folyományaként délutánra olyan erősen beindult a Pavlovi reflexem, hogy hazafelé muszáj volt egy kevés (cseppet sem szezonális) alapanyagot beszereznem: epret. Persze nem szabadföldi, az íze meg sem közelíti a nyáriét, de megkívántam, megszereztem, megettem. :) Egész hétre esős időt jósoltak, úgy éreztem, muszáj némi napsütést csempészni ebbe a furcsa tavaszba. 

Vacsora koncepció nem sok volt, mindegy, csak valami finom legyen, valami romantikus, már ha egyáltalán szabad ezt az ide nem illő szót ételre, főleg salátára használni. Ez itt valami édes, valami pikáns, valami friss, vigyázat, fehérborért könyörög, nem is kis mennyiségben!





Hozzávalók (2 személyre):
10 dkg rukkola
10 dkg egész mandula (nem sós!)
2 evőkanál akácméz
25 dkg eper
10-12 dkg juhsajt
egy kevés extra szűz olivaolaj (opcionális)
egy kevés balzsamecet (opcionális)

Elkészítése:
A rukkolát megmosom, tálra teszem. 
A mandulát mozsárban durvára töröm, összekeverem a mézzel és lepirítom egy kissé, csak annyira, hogy a méz karamellizálódjon rajta, majd hagyom kihűlni. 
A juhsajtot meggrillezem (nem baj ha megolvad és kicsit folyni kezd, úgy még krémesebb lesz), azután összeállítom a salátát.
A rukkolára ráteszem az előzőleg felaprított epret, arra a grillezett juhsajtot, megszórom mézes mandulával, legvégül (ha valaki nem szereti, elhagyható) meglocsolom egy pár csepp olivaolajjal és balzsamecettel.
Lehet, hogy furcsa vagyok, de szerintem ez a saláta szexi lett. :)

2010/05/09

Scottish pure butter chocolate chip shortbread

A fellengzős név mögött egy végtelenül egyszerű sütemény rejtőzik. Vannak dolgok, amiket nem szabad és nem is érdemes variálni, pont úgy jó, ahogy van. 1-2-3, ennyi a skót vajas keksz titka, ezt az arányt nem szabad megborítani és akkor tökéletes lesz.

Mindezek ellenére a skót vajas keksz nem egyszerű műfaj, emlékszem, mikor először kóstoltam kifejezetten nem ízlett és sokáig nem is értettem, miért istenítik annyira. Se nem sós, se nem édes, az állaga is kissé fura (legalábbis akkor ezt gondoltam), mi lehet ebben a jó? Aztán ahogy lassacskán "beértem" (nem, nem írom le, hogy öregszem :)), először megtanultam értékelni majd élvezni is ezt a süteményt. Téli délutánokon egy jó kávé mellé a legtökéletesebb kísérő, álmos reggeleken egy bögre langyos tejjel ideális napindító, és meleg nyári estéken krémes, tejszínes fagylaltokhoz a legjobb süteményforgács készíthető belőle. 

Hozzávalók:
1 rész kristálycukor
1 rész étcsokoládé
2 rész hideg vaj
3 rész liszt (ennek fele vagy minimum 1/3-a kukoricaliszt legyen)
csipet só

Elkészítése:
A cukrot alaposan eldolgozom a vajjal, majd hozzászitálom lisztet, a sót, és amilyen gyorsan csak tudom (nehogy a vaj olvadni kezdjen) összegyúrom a tésztát. Forgácsolódik, szétesik, nem baj, nem kell megijedni, attól az még jó lesz. 
Miután alaposan összedolgoztam a tésztát, minimum fél órára hűtőbe teszem (de volt már úgy, hogy egy egész éjszakára is bent maradt), ezután kiveszem, egy kissé újból átgyúrom, közben hozzáadom a darabosra tört étcsokoládét, majd kb. 1 cm vastagságúra nyújtom a tésztát. 
A nyújtás ebben az esetben erős túlzás, nyújtófával tenni macerásabb, inkább kézzel lapítgatom, vajas tésztával könnyebb kézzel bánni. Ha már megfelelően vastag, egy nagyobb pogácsaszaggatóval kekszeket szaggatok belőle, és sütőpapírral bélelt tepsiben 175 fokra előmelegített sütőbe tolom. Körülbelül 15-20 perc alatt el is készül, hagyom teljesen kihűlni,  majd fémdobozban tárolom és gyakorlatilag bármilyen indokkal folyamatosan rájárok. :)

Ui.: A fotó annyiban csalás, hogy még valamikor egymillió évvel ezelőtt hoztam Nagy-Britanniából Walkers shortbread-et, és a házi saját készítésűt annak a dobozában tárolom.

2010/05/06

Mascarponés limesorbet - szocreál utánérzésű fotóval :)

Vannak napok, amikor semmi sem sikerül. Mikor reggel a lépcsőházban az orromra vágják az ajtót, amikor a lift pont egy másodperccel előbb csukódik be mint hogy én odaérjek (késésben, természetesen), amikor felbosszant egy ügyfél (minek szépítsem, megszívat ahogy illik), én persze mosolygok tovább udvariasan, amikor pontosan ebédidőben (mintha érezné) leszakad az ég és az éhhalál szélén sem tudok egy párizsis zsemléhez sem jutni, de legalább az internet is ugyanakkor adja meg magát, nehogy legalább egy pizzát rendelhessek online, és végül még az este is nagybevásárlással telik. Ma ilyen napom volt. Amolyan mindent bele, nem baj, ha ma túl vagyok rajta, holnap legalább jobb lesz. 

Egy ilyen nap után már csak az Ember és az édesség nyújthat némi vigaszt. Úgyhogy elő is kaptam a fagyasztóból a tegnap elkészített citromsorbet-et és ettem. Nem keveset. Mert megérdemlem és kész.

Hozzávalók (Jamie Oliver szerint):
kb. 20 dkg kristálycukor (függ a citrom savasságától)
2 dl frissen facsart citromlé (én fele-fele arányban használtam hagyományos és zöld citromot)
2 dl víz
1 citrom (vagy lime) reszelt héja
1 púpozott evőkanál mascarpone

Elkészítése:
Egy nem túl mély, kb. 20-25 cm átmérőjű tálkát a fagyasztóba teszek előkészítésként.
A cukrot és a vizet összeforralom, azután takarékra veszem a lángot és a szirupot még 5 percig gyöngyöztetem, míg teljesen átlátszóvá válik. 
Félrehúzom a tűzről és kb. negyed óra alatt hagyom kihűlni, majd hozzáadom a citromlevet és a reszelt citromhéjat, legvégül a mascarponét. Teljesen simára keverem és a behűtött tálkába öntöm, majd beteszem a fagyasztóba. 
Kb. egy óra után kevergetem meg először villával, hogy egyenletes maradjon a textúrája és ne kristályosodjon ki benne a víz (a legnehezebb azt megállni, hogy addig ne járjon rá az ember a még folyékony finomságra nyalakodni). Ezután nagyjából óránként még egyszer-egyszer finoman átkeverem, 3-4 óra múlva pedig már fogyasztható is. Mélyhűtőben nagyjából két-három napig áll el, utána készülhet is a következő adag (én hétvégére ananászosat tervezek).

Ui.: Miközben rohanva próbáltam fotózni a sorbet-et, hogy még a lemenő nap utolsó aranyszínű sugarait elcsípjem, természetesen sikerült levernem az asztalról egy borospoharat, ami ripityára tört és lehetett még azt is összeseperni (a nap, hát jó hogy, lement közben). Ettől persze ideges lettem és olyan lett a fotó, amilyen. Ha meg akarom idealizálni, akkor némiképp szocreál. Sebaj, a törött üvegcserép legalább szerencsét hoz. Vagy az csak az esküvőn igaz, a konyhában nem?
Ui 2.: Ember, drága, behozott nekem egy pohár vörösbort az imént. Vajon miért érzi, hogy most szükségem van rá? :) Mindesetre úgy tette le az asztalra, hogy "ki ne borítsd, édes". Micsoda feltételezés, miért tenném? :)

2010/05/05

Tormás-lazacos újburgonya saláta

Ez az az étel, amit próbálhatok én bárhogy lefotózni, sosem fog jól kinézni. Amatőr, háziasszonyi lehetőségekkel élve legalábbis egészen biztosan nem. De nem is ezért szerettem ma bele, hanem mert gyorsan elkészíthető, kicsit pikáns, könnyű vacsora.

Végre teljes erővel tombol a tavasz, virágoznak a fák, megállás nélkül csicseregnek a madarak, csípnek a szúnyogok :), és az évszak elhozta magával a zsenge, roppanós, édeskés tavaszi zöldségeket is, a spárgát, az újhagymát, a hónapos retket és természetesen az újkrumplit is. Napok óta újkrumplira vágytam, igazából mindegy volt, milyen formában, vajjal kicsit lepirítva és ipari mennyiségű petrezselyemmel megszórva, vagy friss tejföllel, fiatal fokhagymával krumplipürének, a lényeg csak az volt, hogy ehessem.

Emberrel épp a napokban idéztünk fel egy pár évvel ezelőtti bécsi kirándulást, a kirándulásról pedig eszembe jutott az ebédre a bécsi szelet mellé kapott szokásos hagymás-ecetes hideg burgonyasaláta, ez adta az ihletet a mai vacsorához.

Hozzávalók (2 személyre):
60 dkg újkrumpli
10 dkg füstölt lazac
6 evőkanál olivaolaj
1,5-2 evőkanál balzsamecet
2 teáskanál reszelt torma 
fél fej lilahagyma

Elkészítése: 
Az újkrumplit hámozás nélkül, csak megmosva felkockázom, kissé előpárolom majd teflonedényben lepirítom. Amikor kész, félrehúzom a tűzről és miközben hűl, apróra vágom a lilahagymát, csíkokra a lazacszeleteket, majd elkészítem a dresszinget.
Az olivaolajat, a balzsamecetet és a reszelt tormát apró, gyors mozdulatokkal simára keverem, majd az egészet kicsit állni hagyom, hogy a torma aromája felszabaduljon.
Amint a burgonya kihűlt, hozzáadom a lilahagymát és a lazacot, azután meglocsolom a kész dresszinggel. Fontos, hogy ezt a salátát jól összekeverjük, hogy a burgonya magába tudja szívni a balzsamecetes-tormás öntetet, így a végeredmény egy enyhén savanykás, kissé csípős, a lazactól füstös ízű üdítő saláta, amit jól behűtve tálalok.