A legújabb - Diós linzer házi fahéjas szilvalekvárral

Tegnap meghívást kaptunk egy elő-szilveszteri házibuliba ma estére, úgyhogy gyorsan összedobtam ennek a linzernek a diós változatát. A különbség mindössze annyi, hogy mogyoró helyett ugyanannyi diót tettem a tésztájába, és mivel a dió, a fahéj és a szilva jó barátok, ezért házi fahéjas szilvalekvárral tapasztottam össze a linzerfeleket. Hát, mit mondjak... nem tudom eldönteni, melyik verzió lett jobb. :)

Ami a fotót illeti: nekem minden évben Karácsony másnapján már elegem lesz a télből (néha már előtte is :)), úgyhogy úgy döntöttem, tőlem jöhet a tavasz, ha máshol még nem is, de legalább a blogon.

Én most kezdem :) - Mogyorós linzer

Én most karácsonyozok. Legalábbis blogilag. Esküszöm, nem értem, hogyan csinálják legtöbben, hogy a karácsonyi készülődés közepette, sütés-főzés után, fadíszítés közben még blogolni is képesek, mikor én már csak kábé épp a fejem tetején nem pörgök, hogy minden időre kész legyen.

Ennek ellenére most már kijelenthetem, idén kivételesen jól szervezett volt az ünnepünk. Nem rohangáltunk száz felé családot látogatni, mert mindenkit sikerült két (kettő, azaz 2!) időpontra összeszervezni. És igen, mindenkit! El sem hiszem, de tényleg. Időben megvolt minden ajándék, kész volt az összes sós és édes ropogtatni való, sőt, még a fa se dőlt el mikor Buborék kitalálta, hogy kizárólag alatta célszerű négykézláb csúszva közlekedni.

Viszont a nagy szervezettségnek ára volt: egy percre sem tudtam leülni a gép elé, hogy megírjam, mik készültek, de pótlandó a hiányosságomat, elkezdem most.

Tudom, a karácsonyi vacsorához már nem ihletek meg senkit, de ezek a sütik végülis nem csak Karácsonyra készíthetők el, nálam legalábbis már most leadta a rendelést a család, hogy mikor készüljenek legközelebb. :)

Elsőként kezdjük a legegyszerűbbel, a mogyorós linzerrel.

Hozzávalók:

10 dkg őrölt törökmogyoró

20 dkg átszitált finomliszt

20 dkg hideg vaj

10 dkg kristálycukor

1 egész tojás (igen, nálam a fehérje is kell hozzá)

1 csipet só

a linzerek összeállításához házi baracklekvár (vagy ha még brutálisabbra akarjuk a sütit, akkor házi nutella)

Elkészítése:

A lekvár kivételével az összes hozzávalót gyors mozdulatokkal összedolgozom és simára gyúrom a tésztát. Ha kész, gombócot formálok belőle, folpackba csomagolom és legalább egy órára hűtőbe tetszem.

Ezután lisztezett deszkára borítom, kb. fél centi vastagra nyújtom és linzer kiszúróformával mindig egy teli, egy lyukas formát szúrok ki a tésztából, hogy párban legyenek.

Sütőpapírral bélelt tepsibe teszem őket, és 175 fokra előmelegített sütőben világosra sütöm, majd hagyom kihűlni és a lekvárral (vagy nutellával) összetapasztom a linzerfeleket.

Fémdobozban tárolva hetekig elállnak.

Én idén már többedszerre karácsonyi mini kiszúróformákat használtam, és bár több a macera vele így, hogy sok apró kis vicik-vacakot kell kiszúrni a tésztából, de a végeredmény mindenért kárpótol: igazi kis falatnyi édes figurák lesznek belőle, pont akkorák, hogy vagy húszat meg lehet enni együltő helyünkben, mert csak be kell kapkodni őket gyorsan egymás után. :)

El sem hiszem

Igeeeen, megérkezett! Megfogni is alig merem, mégis úgy érzem, mindent, de mindent kipróbálnék most azonnal, ami benne van. Simogatom, belelapozok, és frászt kapok, amikor a szócikkek közt rögtön egy Heston Blumenthal recepttel találom szembe magam.

Kissé megkésett születésnapi ajándék (júliusban van a szülinapom, de a könyv csak most jelent meg) és kissé korai karácsonyi, de nagyon-nagyon boldog vagyok tőle. Megemelni mondjuk alig bírom, és lehet, hogy egy külön könyvespolcot kell neki gyártani otthon, mert a hagyományos nem bírja el… :)

Kedves „Illetékes”! KÖSZÖNÖM!

Fotó innen.

A mumus, ami nem mutat jól a standon – Fekete retek

Őszintén szólva nem vagyok oda a télért. Nyár-típus vagyok, a meleget szeretem, a napsütést és a szandál-kis szoknya-trikó kombóban való szaladgálást. A télben eddig mindössze pár nagyon jó dolgot sikerült felfedeznem: a meseszerűen hulló havat, a Karácsony hangulatát, a forró csokit és a fekete retket. Slussz. Ezeket viszont tényleg nagyon szeretem, bár néhánnyal, úgy tűnik, csak én vagyok így.

Reggel a Vásárcsarnokban kezdtem a napomat, és ha tél és piac, akkor ez nálam csak egy dolgot jelenthet: fekete retek-vadászatot. A szomorú az, hogy ezúttal tényleg gyakorlatilag vadászat lett belőle, ugyanis lejártam a lábamat, és egyszerűen sehol nem találtam. A végén már ott tartottam, hogy szisztematikusan egyesével kérdezgettem a kofákat, hogy magánál sincs fekete retek, nem tudja, kinél lehet…? A csodálkozó/lesajnáló tekintetek után egyszer kaptam „érdemi” választ: Kisasszony, hát nem keresi azt senki (igyekeztem felhívni a figyelmét rá, hogy de, én épp azt keresem…), ronda egy zöldség, nem is divatos, meg hogy mutat az a standon?

Nem kicsit hűltem el. Azt még csak megértem (bár nagyon sajnálom), hogy kevesen ismerik és nem keresik. De mióta szelektáljuk a zöldségeket, gyümölcsöket a szépségük alapján és mióta figyeljük a legújabb divatirányzatokat meg azt, hogy ronda-e standon vagy nem? Egyébként tény, hogy pl. egy belvárosi zöldségesnél sem láttam soha (belvárosban dolgozom, így ismerek párat), talán túl provinciálisnak ítélik az eladók, ilyet biztosan nem fog keresni a Kempinskiből városnézésre induló turista. Na de hogy már a piacon is feketelistán van?!

Eléggé elkenődtem, de végül (alig háromnegyed óra cirkulálás után – mintha még sosem jártam volna a piacon) találtam egy azaz egy árust akinél volt; nagy riadalmamban, hogy soha többet nem kapok, be is vásároltam nála jó alaposan, eláll az a spejzban sokáig.

És akkor következzék a fekete retek dícsérete, mert fekete retket enni jó és enni muszáj, bármilyen kis prosztó kinézete van tessék venni, nehogy teljesen eltűnjön a piacokról! Hihetetlenül finom, legalább ugyanannyira egészséges (nátha, megfázás ellen tökéletes), és nem mellesleg a legjobb esti nass tévézés mellé, ráadásul még csak nem is hízlal. Vásárlásakor egy dologra figyeljünk: csak olyan darabot vegyünk meg ami kemény, a héja pedig feszes, földes. Ha már kicsit puhább és látjuk, hogy ráncos a héja, inkább hagyjuk ott, nem lesz se jó íze, se jó állaga.

Számtalan felhasználási módja van a fekete reteknek is, de a legegyszerűbb (és szerintem a legjobb) a fekete retek „saláta”. Bár azt hiszem, erős túlzás salátának nevezni, ugyanis nincs vele semmi fakszni, nem kell bele hagyma, nem kell olívaolaj, ez itt csak úgy egyszerűen nagyszerű.

Hozzávalók (2 személyre):

2 nagyobb darab fekete retek

1-1,5 evőkanál jó minőségű napraforgó olaj (semmilyen más olaj nem jó hozzá, mert elnyomná a retek ízét)

jó minőségű só (nálunk Himalája só)

 

Elkészítése:

A fekete retket megpucolom, alaposan megmosom, és olyan vékonyra karikázom, hogy (kis túlzással) átlássak rajta. Akinek van uborkagyaluja, egyszerűbb, ha azzal dolgozik, a lényeg, hogy kb. chips vékonyságúra szeljük őket, máshogy nem lesz jó.

Ezután a szeleteket egy tálkába teszem, alaposan besózom és állni hagyom kb. 10-15 percig, hogy megpuhuljanak és levet eresszenek. Aki szereti sósan, ebben a fázisban így is hagyhatja, aki kevésbé, az kicsit át is moshatja őket.

Végül ráöntöm a napraforgó olajat, kicsit átkeverem, hogy minden szeletet bevonjon a vékony olajhártya, és olyan gyorsan igyekszem megenni, hogy senki másnak ne jusson belőle. :)

Fotó innen.

Túrós-vaníliás tejlepény karamellizált mandarinnal

Tejlepény jó, tejlepényt szeretjük. Szívesen mondanám, hogy ezt az desszertet már ükanyáink is ismerték, de sajnos kötve hiszem, hogy az ükanyám valaha is evett volna mandarint. Ettől az apróságtól eltekintve a tejlepény alapverziójában valóban egy hagyományos falusi édesség, ami önmagában is nagyon finom, ám mint minden mást, ezt sem árt néha megbolondítani ezzel-azzal. 

Péntek este munka után épp ez sikeredett, szerencsére a szombati vendégségben nem vallottam szégyent vele, sőt. :)

Hozzávalók (4 személyre egy 33x23 cm-es tepsihez - már ha jól mértem :)):

1 liter zsíros tej

5-6 tojás (5, ha normál méretű, 6, ha kisebb fajta)

20 dkg átszitált finomliszt

25 dkg áttört tehéntúró 

10 dkg kristálycukor

1 rúd vanília kikapart belseje

6-7 db mag nélküli mandarin

4 evőkanál méz

Elkészítése:

Az egész tojásokat habosra verem a kristálycukorral, hozzáadom a vaníliát, a túrót, és alaposan elkeverem. 

Ezután folyamatos keverés mellett felváltva hozzákanalazom a lisztet és a tej egy részét egész addig, míg a liszt el nem fogy. 

Ha szép egyenletes textúrájú a tészta, akkor apránként hozzáöntöm a maradék tejet.

Egy kifejezetten folyós masszát kapok, amit magas falú, sütőpapírral bélelt tepsibe öntök, majd 240 fokra 

előmelegített sütőbe tolok.

Miközben a lepény sül, mézen megkaramellizálom a mandaringerezdeket vigyázva, nehogy a gerezdek hártyája megsérüljön, mert akkor kifolyik a gyümölcs leve és nem lesz mit karamellizálni. :)

Amikor a tészta teteje már nem folyós, kissé hártyás, óvatosan rászórom a karamellizált mandaringerezdeket, hogy azok egy kicsit belesüllyedjenek a tésztába, majd készre sütöm a lepényt. A lepény akkor jó, ha a teteje felhólyagosodik, majd a sütőből való kivétel után a hólyagok összeesnek, a lepény állaga pedig kifejezetten remegős, pudingszerű.

Megvárom míg teljesen kihűl, majd 10 nagy szeletbe vágom a lepényt és legalább egy órára hűtöbe teszem. Onnan kivéve vízzel higított forró narancslekvárral fogyasztható. (Nekünk most házi sárgabarack lekvár volt sajnos csak itthon, de azzal sem megvetendő. :))

A legjobb mézeskalács és a legrosszabb kép

A világon mindenkinek van egy bombabiztos mézeskalács receptje. Nekem mostanáig nem volt. Nem mondhatnám, hogy eddig túl jóban lettünk volna, a mézeskalács és én. Nyúlós-nemnyúlós-ezafajtakemény-nemiskemény-majdmegpuhul-denemmertkiszárad-almávalelrakandó-szórakozós receptek (már elnézést :)).

De ez most örökre megváltozott, és azt hiszem, ez is bekerül majd azok közé a receptek közé, amiket 110 évesen reszketeg kézzel a dédunokáimra hagyományozok. :)

Hardcore mézeskalácsosoknak lehet, hogy nem fog tetszeni, mert ez itt nem a megsütöm-két hétig puhul-a harmadikra pont jó lesz-mézeskalács, úgyhogy nem tudom mennyire tekinthető autentikusnak, viszont pont nem is érdekel, hagyományos-e.

Figyelem, ez nem a fadíszítésre használható cirádás mézes (amiket egyébként imádok, szemetgyönyörködtető látvány), hanem az evésre szánt puha, nem túl édes, nem túl gejl, omlós belsejű és mindenekelőtt azonnal fogyasztható verzió!

Szívesen tulajdonítanám magamnak a receptet, de sajnos nem az enyém, Chilii találta a régi kiadású mézes-fűszerkeverék hátulján (ma már más szerepel rajta). És bár nem hiszek a fűszerkeverékek hátoldalán mikrobetűkkel lehozott receptekben, ez itt tökéletes, és remélhetőleg azok a bizonyos dédunkokák már ősi családi titokként fogják kezelni. :)

Hozzávalók:

- fél kiló átszitált finomliszt

- 350 g méz

- 3 tojás (ebből kettő a tésztába, egy a kenegetéshez)

- 1,5 teáskanál szódabikarbóna

- 4 evőkanál olaj

- 3 evőkanál víz

- fél csomag mézes-fűszerkeverék

Elkészítése:

2 tojást robotgép segítségével habosra keverek a mézzel. (Vegyük figyelembe, hogy ez a művelet viszonylag sokáig tart, mert a méz nem úgy viselkedik, nem habosodik olyan könnyen a tojással, mint pl. a sima cukor!)

Közben a lisztet, a fűszerkeveréket és a szódabikarbónát összekeverem egy tálban.

Ha a mézes-tojásos hab kész, kanalanként felváltva hozzáadagolom az olajat és a vizet, végül szintén kanalanként a lisztes keveréket, és hagyom, hogy a robotgép simára keverje a tésztát.

Egy kifejezetten nyúlós, ragadós tésztát kapok (ez normális), amit minimum egy órára hűtőbe teszek, majd lisztezett deszkára borítok és kb. fél centi vastagra nyújtok.

Végül karácsonyi szaggatóval kiszaggatom a sütiket, sütőpapírral bélelt tepsire teszem őket, a tetejüket alaposan megkenem a megmaradt tojással (elhagyható lépés, de nem érdemes, mert így lesz szép fényes a mézeskalács), és 180 fokra előmelegített sütőbe tolom, majd világosbarnára sütöm.

Néhány apróság még:

- aki szereti, dióval, mandulával díszítheti még a sütés előtt

- fontos, hogy valóban csak világosbarna színig süssük, ellenkező esetben megkeményedik (de ez nem fog később felpuhulni, mert nem vékony és keményre sül, hanem szimplán kiszárad)

- fémdobozban hetekig tárolható és TÉNYLEG puha marad mindig

Karácsonyi süteményes ki mit tud

Segítséget szeretnék kérni tőletek. Mint gondolom a legtöbben, mi is minden egyes Karácsony előtt elcsúszunk az ajándékokkal, a süteményekkel, a vacsorával vagy csak simán a lakásdíszítéssel illetve csomagolással. És persze minden évben elhatározzuk, hogy majd jövőre másképp lesz, kábé júliusban megvesszük inkább az ajándékokat, de mégegyszer ezt a rohanást sose... És persze ezt eddig egy évben sem sikerült megtartani.

Most úgy tűnik, idén végre valami halvány esély van rá, hogy ne essünk szét teljesen :), de ehhez nagyban hozzájárulna az is, ha nem utolsó utáni pillanatban kellene a konyhában a komplett családnak sütni-főzni. Szent elhatározásom, hogy idén amit  lehet, előre elkészítek, viszont mivel eddig sosem volt szükség alaposabban megvizsgálni a házi sütik "szavatosságát" (később készültek, viszont öt perc alatt elfogytak :)), konkrétan fogalmam sincs, hogy mi az a legkorábbi időpont, amikor nekiláthatok elkészíteni őket és az ünnepekre még finom marad.

Úgyhogy aki tudja, kérem, segítsen, meddig állnak el az alábbi sütik! Légyszi úgy írjatok, hogy a szavatosság jelen esetben nem azt jelenti, mikor kéne már kukázni őket, hanem még a nagyonis fogyasztható, omlós, finom állapotot jelzi!

- bejgli (mákos, diós, mogyorós)

- zserbó

- hókifli

- linzer (lekváros)

- mézeskalács

- karácsonyi fatörzs

Előre is köszönöm, és idén NEM FOGOK ELÚSZNI! :)

Fotó innen.