2010/09/14

Rizs-frász

Nem leszek álszerény, mert azt utálom. Rokonaim, ismerőseim, barátaim és saját magam szerint is jól főzök. Igényes, jó minőségű alapanyagokból, jó érzékkel, lelkesen és új ízekre, új technikákra nyitottan. Egy háziasszonytól szerintem ez a maximum, és bár nagy álmom, hogy részt vehessek valami komolyabb (értsd: többéves) szakács- vagy cukrászképzésben, egyelőre ez nem látszik megoldhatónak.
Viszont egy-két teljesen triviális dologgal nem boldogulok. Ezek egyike a rizsfőzés. És most lehet nevetni. :) Mert tényleg. Nem tudom, okoz-e ez gondot más számára is, de én már kínomban nevetek rajta; kis túlzással előbb tudok végigfőzni egy tízfogásos exkluzív menüsort, mint normális rizst készíteni. Nem véletlen, hogy szinte sosem eszünk rizst, amikor valamihez rizs kellene, akkor bulgurral, kuszkusszal, hajdinával és kölessel helyettesítek, ez utóbbiakat tényleg szeretjük, egészségesek, és nem utolsósorban semmi gondom az elkészítésükkel.

Múltkor egy tévében látott gasztroműsor kapcsán (sütit sütöttek épp) felszisszentem, hogy mi ez a fene nagy misztérium a piskótasütés körül, mikor az aztán a legegyszerűbb dolog a világon. Mire ember óvatosan megjegyezte, hogy talán másnak ez ugyanakkora gondot okoz, mint nekem a rizsfőzés… Talált.

Bármit, ami normál háztartási keretek közt megfőzhető, megfőzök, megsüthető, megsütök. A rizs nem megy. Kínos. Pedig a rizs minőségével baj nem lehet, rosszat nem veszek. A hiba az én készülékemben van. Túlsózott/ragacsos/vizes/túlfőtt, lehet válogatni, ezek „sikerültek” eddig. Úgyhogy elérkezett a segítségkérés pillanata.



TI HOGY A BÁNATBA FŐZITEK A RIZST? (Zacskós nem játszik.) Várom az ötleteket, hogy ízletes, illatos, kívül puha, belül még kissé roppanós rizst tehessek életemben először az asztalra.

(Fotó innen.)

2010/09/05

Iskolakezdés klasszikus csokiöntetes piskótával

Pomodoro szerdán életében először iskolába ment. Iskolatáskával, tolltartóval és uzsonnásdobozzal. Kiborító. A hétvégén meg egyszer csak azt vettem észre, hogy ugrás nélkül eléri a villanykapcsolót. Csak úgy simán magától, még nyújtózkodnia is alig kell. Mégis hogy képzeli, hogy ilyen hamar megnőtt? Azt meg pláne hogy gondolta, hogy az alig fél éve még túl nagynak aposztrofált, ajándékba kapott vagány kis ingét kinőtte? És hogy jön ahhoz, hogy pénteken, mikor Emberrel labdázott a játszótéren (suli után, persze), egy rontott labdadobásnál egyszer csak felnőttesen és filozofikusan közölje az apjával, hogy "Apuka, szerintem neked elment az önbizalmad, azért voltál ügyetlen."?
Nem akarok én nosztalgiázni, na de mégiscsak nemrég volt még, mikor nokedli nagyságú ujjaival csalogatott maga után az Állatkertben egyik kifutótól a másikig, és azt kiabálta, hogy dejeee, elle dejje, ne allaaa!

Gondoltam, ha már így belecsapott a nagyfiúvá válásba és a tanulás örömeibe, akkor feltétlenül szükséges, hogy megismerje a sulis élet egyik legfontosabb jelképét, ami nélkül szerintem Magyarországon nincs is általános iskola, nincs konyhás néni, és aminek hiányában talán még a tanítási órák is elmaradnának: a csokiöntetes piskótát.
Persze nem a vízzel higított csomós öntetet, sem a nyúlós tésztájú piskótát, hanem az igazit, amit még a felnőttek is boldogan megesznek, és evés közben összevitatkozhatnak, hogy vajon a fiúk vagy a lányok tornacipője volt-e büdösebb tornaóra után (naná, hogy a fiúké!).

Hozzávalók:

A piskótához:
6 tojás
6 evőkanál kristálycukor
6 evőkanál liszt
1 csipet só

A csokiöntethez:
2 tojás sárgája
kb. 7 dl zsíros tej (a tojássárgája nagyságától függ)
1 evőkanál holland kakaópor
3 evőkanál barna nádcukor
1 evőkanál liszt 

Elkészítése:

A piskótát teljesen hagyományos módon megsütöm, majd kihűlés után nagyobb kockákra vagdosom.
A csokiöntethez a tojás sárgáját a hideg tejjel simára keverem, majd alaposan elkeverem benne a száraz hozzávalókat, vagyis a kakaóport, a nádcukrot és a lisztet. Alacsony lángon folyamatos keverés mellett besűrítem, ha kész, mehet a hűtőbe egy-két órára. Figyelem, hűlés közben tovább sűrűsödik (másnapra szinte laza pudingszerű állaga lesz)!

A csokiszószt a piskótára öntve tálalom, és közben azon gondolkodom, még jó, hogy egy kedves kolleginától újabb ruhaadagot kaptunk a vakarékoknak (tiszta szerencse, hogy más gyereke is nő :)), különben a hétvégi program egy része megint nadrágvásárlás lenne.

2010/08/29

Születésnapi Túró Rudi torta

Így jár az ember, ha szülinapi ajándéknak viszi a tortát, viszont elfelejt fényképezőgépet vinni az ünnepségre hogy megszelve lefotózza, így csak otthon, közvetlenül indulás előtt (lett) volna némi esélye szépen lefényképezni a finomságot, de akkor elállítódott a gép és már nem volt idő a visszaállítására. Viszont aki némileg képes függetleníteni magát a fotótól :) és rászánja magát a torta elkészítésére, az garantáltan nem fog csalódni.

A torta ugyan Ember húgának születésnapjára készült, de amit nálunk mindig figyelembe kell venni, az a vakarcsok ízlése, ami nekik végső soron nem rossz biznisz, hiszen ez azt jelenti, hogy mindenki csak olyan süteményt és tortát kap minden létező alkalomra, amit ők imádnak. Így történhetett, hogy egy felnőtt nő harmincixedik (J., nem írom le, jó? :)) születésnapjára Túró Rudi torta készült.

Nagy előnye, hogy sütést nem igényel, így abszolút kezdők is könnyen elkészíthetik, illetve hogy több részletben is elkészíthető, a "szünetekben" pedig nyugodtan rohangálhatunk ajándék után az ünnepeltnek, ha meg már megvan, csomagolhatunk. 
Az alapötlet Flat-cat-től származik, de őszintén szólva nekem még a zselatinnal sem volt kedvem szórakozni, így változtattam rajta egy keveset. Az én verzióm kétrétegű, alul egy tömörebb túrós krém, felül egy könnyű tejszínhabos réteg csábítja nassolásra nem csak a születésnapost.

Hozzávalók:

A tésztához:
40 dkg keksz (nálam Győri Édes Zabfalatok)
10 dkg étcsokoládé
10 dkg vaj

A túrós réteghez:
25 dkg natúr sajtkrém (nálam Philadelphia)
50 dkg félzsíros tehéntúró
1 citrom vagy lime reszelt héja
1 rúd vanília
kb. 10 dkg porcukor (ízléstől függően)
10 dkg étcsokoládé

A habos réteghez:
2 dl habtejszín
1 evőkanál porcukor
habfixáló por

A díszítéshez:
kakaópor

Elkészítése:

Tortaalap:
A keksz felét késes robotgépben finomra őrlöm, majd bekeverem az előzőleg felolvasztott étcsokoládéval és a szintén felolvasztott vaj felével. A masszát a tortaforma aljára egyengetem és hűtőbe teszem.

Túrókrémes réteg:
A túrót krémesre töröm, majd simára keverem a sajtkrémmel, a pocukorral, a reszelt citromhéjjal, a vaníliarúd kikapart belsejével. Ha már homogén a massza, hozzákeverem az apróra tördelt étcsokoládét. Úgy a legfinomabb, ha a túrós krémben néha határozottan rá tudunk harapni egy-egy étcsokoládé darabkára. A krémet az előzőleg megszilárdult tortaalapra kenem és kis időre mehet is a félkész torta a hűtőbe.

Köztes réteg:
A keksz másik felét is finomra őrlöm, majd bekeverem az olvasztott vaj maradékával és a túrókrémre egyengetem. Az egész mehet vissza a hűtöbe.

Habos réteg:
A tejszínt habbá verem a porcukorral és megfelelő mennyiségű habfixálóval (ez fixáló-függő), majd rásimítom a köztes kekszrétegre. A tetejét megszórom natúr kakaóporral, és a már elkészült tortát kb. 3 órára behűtöm. 
Garantált, hogy nem csak a gyerekeknek fog ízleni. :)

2010/08/11

A mi boldog helyünk - Öreg Harang Borozó, Hévíz

Tizen- és huszonévesen a folytonos nyári bulik és haveri táborozások időszakában el nem tudtam képzelni, hogy mi a bánatért van annyi ember oda a gyógyfürdőkért. Valahogy úgy képzeltem, hogy ilyen helyekre kizárólag 70 év feletti megfáradt nyugdíjasok járnak (főként németek, persze), eszik a (szó szerint) harminc évvel ezelőttről itt maradt generálszószos egyenhúsokat a SZOT üdülőkből kialakított hotelekben, és addig áztatják magukat a melegvízben, míg a végén ráncosabban jönnek ki, mint ahogy bementek. Aztán azt vettem észre magamon, hogy idővel a fürdővárosok hangulatához is beérik az ember (nem, nem öregszem!), és olyannyira megtanulja becsülni és értékelni a csendet, a nyugalmat és azt a fajta lelassult életmódot, ami sajnos ránk itt a fővárosban egyáltalán nem jellemző, hogy a végén arra is rádöbben: nem a villamos után rohanás, a tülekedés és a panellakás, hanem ez, és csak ez a fajta életvitel volna valóban emberhez méltó.

A mi boldog helyünk története valahol a fiatalkori bulizós korszak végén, ennek felismerésekor kezdődött, első hévízi nyaralásunkkor. Amikor Budapesttől végre elszakadva édes kettesben terveztünk eltölteni egy pihenős-romantikus hosszú hétvégét kizárólag csendes olvasással, láblógatással, némi fürdőzéssel és természetesen evéssel. Tagadjuk vagy sem, nekünk nagyon is a kikapcsolódás része az étkezés, egy finom falat és egy kellemes bor íze a szánkban a hozzá tartozó meghitt beszélgetéssel és naplementével együtt. Megérkezésünk után viszont elég hamar sikerült rájönnünk, hogy erre nem a szállodában lesz lehetőség (hogy miért csapnivaló még mindig a legtöbb szálloda étterme, az is megérne egy külön bejegyzést), de nem is a bazársorba beépült egy-két, magát étteremnek nevező gagyikoszt-üzemben. Adta magát az ötlet, hogy ha már romantika, keressük fel a Hévízzel egybeépült egregyi szőlőhegyet, tele van éttermekkel és onnan biztosan szép a naplemente is. Felkerekedvén azonban pár perc után roppant csalódottak lettünk: a gyönyörű természeti környezetben a német turistákra alapozó, magukat önmaguk által magyarosnak kikiáltott rántott húsos-pizzás-bolognai szószos éttermek és borozók sora mellett sétáltunk korgó gyomorral és egyre kevesebb hittel, hogy itt még bármi igényes (nem puccos!) helyre beülhetnénk, amikoris az étteremsor legvégére érve a kis templom tövében megláttunk egy apró táblát Öreg Harang felirattal. 

Mindössze egy cirkalmas betűkkel kézzel megírt pár soros étlap kitéve, rajta alig egy-két féle, ám mind helyi jellegű szezonális étel. Azonnal tudtunk, hogy megtaláltunk a nekünk valót, bár azt akkor még nem sejtettünk, hogy ez lesz az a hely, ahova évente többször „haza fogunk járni”, ahol a tulajdonos-üzletvezető-felszolgáló (egyben!) Gábor már-már barátunk lesz, ahol mindig, minden időben megtaláljuk a békés romantikát és jó falatokat, és ami miatt (többek között) ma a Balaton-felvidéken keresünk házat, hogy egyszer végleg valahova a környékre költözhessünk. Nem sejtettük a legfontosabbat: azt, hogy – ma már kijelenthetjük – nekünk az Öreg Harang a boldog helyünk.

Gábor (akinek mellesleg fogalma sincs róla, hogy most a Harangról írok) Németországban dolgozott évekig, mikoris csalódottan ráébredt arra, amiről a pár éve Molnár B. Tamásék által elindított hazai gasztro-forradalom is szól: hogy cseppet sincs jól, hogy az itthoni éttermek nem dolgoznak helyi és szezonális alapanyagokkal, nem működnek együtt a helyi termelőkkel, és minden úgynevezett magyaros étel megfelelő tudás és technikai háttér hiányában rosszul, túlbonyolítva készül, viszont egyenízűre sikeredik. Gábor saját környezetében ezen változtatni akarva nyitotta meg pár éve az Öreg Harangot, ahová visszatérő vendégeket vár valódi magyar alapanyagokkal és ízvilággal.

Szürkemarhával, mangalicával, vízibivaly borjúval, szamár- és kecskehússal, halakkal, szezonális zöldség- és gyümölcsköretekkel, húga által sütött házikenyérrel és természetesen a muter rétesével. A kis családi vállalkozásban ugyanis tényleg minden házilag készül, még az ételek felszolgálásához használt egyedi cserépedényeket is maguk készíttették egy ismerőssel, a kis táblákra krétával kiírt ételkínálat pedig szinte naponta változik aszerint, hogy épp milyen friss alapanyagot kapnak és épp mi a szezonális zöldség- és gyümölcskínálat, melynek egy része természetesen a fater kertjéből származik. Egy hely, ahol a szódásszifon nem csak dísz, hanem aktív használatban van, mert sem ásványvizet, sem műanyag üdítőket nem tartanak, van viszont szóda, vele fröccs és számtalan gyümölcsszörp az ételek mellé; és akinek a tökéletes hangulathoz kevés volna a szőlőhegyi naplemente, a fantasztikus ételek és Gáborék őszinte vendégszeretete, az szenteljen némi figyelmet Gábor és testvére, Ági kertben lófráló két macskájának vagy valamelyik kutyájának, és máris megvan az idill. 
Az este végére pedig mindenkiben ott lesz a bizonyosság: egy éttermet csak így szabad vinni, szívvel-lélekkel, az igazi, sallangmentes hazai ízek valódi szeretetével, ahol a családias hangulat nem csak reklámszöveg, hanem a tulajdonosok természetéből fakadóan egyszerűen magától értetődik.

Hagyományos, mindössze néhány ételt bemutató gasztrokritika helyett szerepeljen itt inkább néhány hangulatkép és az elérhetőség, aztán mindenki döntse el maga, hogy ellátogat-e hozzájuk. Az Öreg Harangba, a mi boldog helyünkre.





















Ui.: A képek egy részét nyitvatartási időn kívül fotóztuk, azért nincs rajta vendég. Nyitvatartási időben tele van. :)

Öreg Harang Borozó: Egregyen az Árpád-kori templom alatt
Asztalfoglalás (Fisli Gábor): 06-30/927-90-11
Nyitvatartás: 15:00-23:00 (Hivatalosan. Egyébként meg ameddig vendég van. :) ) Eredetileg szezonálisan tart(ott) nyitva, vagyis áprilistól szeptember vége-október elejéig. Pár napja viszont azt mondta Gábor, hogy idén először gondolkodik egy pár hetes-hónapos téli nyitvatartáson is.

2010/07/14

Ez van

Ember múltkor szólt, hogy már ezer éve nem írtam semmit a blogra és még receptet sem tettem fel. Nohát. Írok.
Szó sincs róla, hogy az elmúlt napokban/hetekben ne ettünk volna (bár tény, a melegnek köszönhetően jóval kevesebbet, mint addig), de az idő valahogy mindig megtréfált. Bár majdnem minden nap azt hittem, na majd most este sikerül gép elé ülnöm, mégsem ment. S az okok?
Így zajlanak nálunk a napok jelenleg.

Úristen, de dög meleg van… ezt nem lehet kibírni panelben… a rolót leengedted legalább?... meg kell locsolni a balkonveteményt, mert kiég az egész… nem baj, majd a Balatonon… és addig ki eteti a halakat?... senki, hazajövünk, kirántjuk őket… azt már nem, Dezső bácsiékat kirántani? soha… jó, akkor tesódék… de ők is elutaznak… át kell mennünk hozzájuk növényt locsolni… Adri csak ma este ér rá, leadta a gyereket, kéne vele találkoznom… de ma vízi tornára hogy megyek... vagy nem megyek?... hú, de ennék valami hideget… Pommodoro kinőtte a melegítőjét, kéne még venni a nyaralás előtt egyet… jó, akkor veszünk… nem bírom ezt a meleget… két hete nem voltam piacon, piacra akarok menni!... nincs könyvem a nyaralásra… kulcsot kinél hagyjuk?... Ágiéknál vagy anyáméknál… szétment a nadrágom, a varrónő még belefér a héten?... apu, meg tudod majd locsolni a növényeket?... Buboréknak is kellene új zokni… jaj, csak jó idő legyen… jó, de azért tartaléknak kell zokni… Zsoltiék hívtak grillezni, megyünk?... oké, de mikor?… el kéne hozni tőlük a pecacuccot is… mosást mikor rakjak be?... hű, basszus, nincs fürdőruhám, kéne venni… anyu, vissza tudod már adni a könyvet amit kölcsönadtam?... csókolom, Jutka néni, kéne vissza a gyerekülés különben Pommodoro a nyakamban utazik… csak kéne vinni valamit a grillezésre Zsoltiékhoz is… néztél mostanában ház hirdetéseket?... nem, de majd augusztusban… a szandálokat se felejtsük el a kicsiknek meg a karúszót… remélem most nem fog sikítani a víztől Buborék, mint a strandon… el lehet ájulni, kérsz egy hideg cukkini krémlevest?... mmm, ez finom, akkor csütörtökön pakolunk, hogy ne utolsó nap kelljen?... jó, csak még kéne fogkrém is… ha már itt vagyunk, vegyünk egy úszósapkát is a vízi tornámhoz, mert a régi tönkrement… nem érkezett meg az üdülési csekk, úristen, hogy fogunk fizetni?... oké, írom a listát, hogy mit ne hagyjunk itthon… elfogyott a virsli, mit fogunk ma vacsorázni?... Édes, ne aggódj, szombattól nyaralunk!

(kép innen)

2010/06/28

Filmajánló - Mediterrán finomságok

Ezúttal nem egy konkrét finomság, de az én agyamban erősen hasonló területeket stimulál. :)
Kedves, bájos, szexi, gasztro és némiképp provokatív, egy nagyon szerethető film. Tökéletes program gasztrománoknak egy romantikus este felvezetőjéhez a kedvesükkel vagy akár egy igazi csajos estéhez barátnőkkel.



Ui.: Ember csak annyit jegyzett meg a film után, hogy szégyen, hogy egy ilyen típusú filmet egy nagy mozi sem mer bevállalni. És ez sajnos nagyon igaz.
(kép a film saját weblapjáról)

2010/06/17

Epres "keserűkalács" mézes pezsgőkrémmel

Még a múltkor ígértem néhány hedonistább receptet, hát íme az egyik.

Az ötletet a diningguide-os pályázat adta, egyszer csak azon kaptam magam, hogy töröm a fejem, vajon a klasszikus eper-pezsgő-tejszínhab triumvirátust hogyan lehetne kicsit új köntösbe öltöztetni úgy, hogy a végeredmény mégicsak valami édesség legyen. Úgy éreztem, az eperrel ilyen téren túl sok mindent kezdeni nem lehet (na jó, nem mondok igazat, ehhez lusta voltam :)), ez az összetevő maradt egyedül eredeti állapotában, a folyékony pezsgőt ellenben viszonylag szilárd halmazállapotúra változtattam, a habtejszínt pedig főzőtejszínre cseréltem és sütemény-alapanyagként kezeltem.

A keserűkalács kifejezés ne riasszon el senkit, az összhatás teljes mértékig édes :), viszont miután a mézes pezsgőkrémnek rendkívül határozott édes íze van, úgy gondoltam, valami olyan "alap" kell alá, ami képes ezt ellensúlyozozni, hogy a végeredmény ne váljék geljjé . Így senki ne várja a hagyományos foszlós kalács receptet, annál ez a tészta a tejszín miatt sokkal tömörebb, a graham liszt és a kevés cukor, valamint a citromhéj fehér részének belereszelése miatt kicsit kesernyésebb, ropogósabb héjú, pont a pezsgőkrémhez való.
Egy bohém, romantikus szombat reggelen idális napindító (még jobb, ha kedvesünk tálcán ágybahozza), viszont szigorúan tilos munkanapokon indulás előtt rohanva befalni.

Pezsgőkrém

Hozzávalók (2 személyre):
2 dl édes pezsgő
2 tojás sárgája
3 evőkanál akácméz

Elkészítése:
A hozzávalókat egy lábosban simára keverem és alacsony lángon folyamatos keverés mellett kenhető állagúra sürítem. Ha kész, hagyom magától kihűlni, majd egy fél órára azért a hűtőbe is beteszem. 
Mivel a pezsgő gyakorlatilag teljesen elpárolog a masszából, csak az íze marad benne, elsőre úgy tűnhet, hogy nagyon kevés krém lesz ilyen mennyiségű összetevőkkel, de az elkészült krémmel vigyázni kell, nagyon tömény, szerintem többre nincs szükség. 

Epres keserűkalács 

Hozzávalók (2 személyre):
25 dkg Graham liszt (én Vitamill-os vagyok)
1 dl zsíros tejszín meglangyosítva (lehet kicsit több is)
2 zacskó vaníliás cukor
3 dkg kristálycukor
2 dkg olvasztott vaj
fél tojás (Na, azt hogyan? :) Egy egész feltör, elkever, majd kb. a felét felhasznál.)
fél zacskó szárított élesztő (3,5 g)
csipet só
1 citrom reszelt héja (a fehér részével együtt!)
2 marék apró szemű eper
1 tojás sárgája a kenéshez

Elkészítése:
Az átszitált lisztet összekeverem a szárított élesztővel, majd hozzáadom a cukrot, a sót, a tejszínt, a vajat, a tojást és végül a citromhéjat. Az egészet alaposan kidagasztom, majd két órán át kelesztem. Ezután újból átgyúrom, majd a tésztát három részre osztom, hosszúkás rudakat formázok belőle és megfonom a kalácsot. Ha kész, a fonatok illeszkedésénél epreket nyomkodok bele, végül sütőpapírral kibélelt tepsibe teszem, megkenem egy tojás sárgájával és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt készre sütöm.
Aki nagyon édesszájú, ugyanilyen mennyiségekkel cserélje a Graham lisztet fehérlisztre, a tejszínt tejre, tegyen bele egy kicsivel több cukrot, és a fehér része nélkül reszelje a citromhéjat. Az lesz a foszlós kalács. 

Ui.: Én gurultam a nevetéstől mikor megláttam a számítógépen, hogy milyen fotókat bírtam készíteni (monitoron mindig másképp fest, mint a fényképező kis kijelzőjén). Tisztára '80-as évekbeli női magazinos receptfotók. :)