Nyugtalan napok

Ezekben a napokban nem vagyok formában. Talán az időjárás (is) teszi, a frontok, a folyamatos szürkeség, talán a munkahelyi elégedetlenség, talán néhány privát stresszhelyzet, talán mind együtt, nem tudom. Mindenesetre feszült és nyugtalan vagyok, fáradékony és hasfájós, nem találom a helyem, valahogy úgy érzem, nem mennek a dolgok úgy, ahogy szeretném. Ilyenkor (nálam legalábbis) mindig eljön a befelé fordulás és az önvizsgálat időszaka, mi az, amin változtatnom kell, mi az, amit feltétlenül másképp kell csinálom, hogy ez az állapot változzon.

Az ideális nyilván az volna, ha az ember legalább egy kis időre el tudna vonulni a világtól, pihenne, gondolkodna és egyszerűen csak szívná magába a friss levegőt valahol a hegyekben, de sajnos ezt nem sokan tehetik meg, így én sem. De vannak napok-hetek, amikor az emberből önkéntelenül is előtör az a fajta – általam még egészségesnek titulált – önzés, mikor lelkiekben az asztalra csap és azt mondja, elég. Elég így, nem jó így, muszáj változtatni. Rajtam ilyenkor három dolog szokott segíteni (ha már a hegyek közé vonulás nem opció :) ). Agykontroll (sok-sok pozitív állítás és alfahang :) ), sport és főzés.

Alapvetően az utóbbi miatt indult ez a blog, mégsem tettem fel ide napok óta egyetlen ételfotót vagy receptet sem, nem mintha ez azt jelentené, hogy egy hete éheznek az életközösség tagjai. Főztem is, sütöttem is, finomak is voltak, újak is voltak, mégsem éreztem úgy, hogy közzé kéne tennem, elsősorban nyomott hangulatomnak köszönhetően. Szerencsére a nyomottság nem állja teljes mértékig útját a kreativitásnak, és fejben ez idő alatt is született jónéhány új recept, édesek is, sósak is, a bánat tudja miért, de mind erősen hedonista jellegű. Talán az agyam ezzel próbálja ellensúlyozni a lelkem állapotát.

És mégis, az ilyen hangulatú napok ellenére mindig kapok valami külső visszajelzést ami tartja bennem a hitet, hogy lehet és van miért változni. Valami apróság, valami semmiségnek tűnő kis mozzanat, figyelmesség a napi rutinban, ami jólesően megdöbbent és ami további gondolkodásra késztet, hogy így is lehet.

Tegnap hazafelé menet amikor leszálltam a villamosról épp rákezdett az eső. Ahogy a járdaszigeten nekiálltam előbogarászni a táskámból az ernyőmet, egyszer csak éreztem, hogy valaki mögém lép és a fejem fölé tartja az esernyőjét. Egy kedves ismeretlen hölgy volt, aki megkérdezte, van-e ernyőm, mert ha nincs és egyfelé tartunk, amíg egy az utunk, vegyem igénybe nyugodtan a segítségét. Végül pár perc kotorászás után megtaláltam az enyémet, másfelé is mentünk, mégis hálás voltam. Nem azért, mert azalatt a pár perc alatt míg keresgéltem nem áztam, hanem a gesztusért, egy ismeretlen figyelmességéért.

A hedonista receptek remélhetőleg a jövő hét folyamán materializálódnak és felkerülnek a blogra, addig is halkan dúdolgatom a süss fel napot, hátha lesz valami eredménye és legalább hétvégére eljön a szebb idő.