Egy igazi férfidesszert - chilis-lime-os brownie

A desszert alapja adott volt, maradt ugyanis egy kevés friss zöld chili még múltkorról, de úgy éreztem, valahogy semmilyen sós ételbe nincs kedvem beletenni, kizárásos alapon maradt tehát az édesség. Vagy mégsem annyira édesség?

És ekkor "ihletet merítettem". Szemtelenül és mégsem. Az ötletem kiindulópontja ugyanis Nigelláé volt, az ő "alap"-brownie-ját felülmúlni ugyanis szerintem lehetetlen. Felülmúlni nem is kell, de variálni lehet. Még csak nem is túl bonyolultan, épp csak annyira, hogy egy nem édesszájú férfiembernek is tökéletesen megfeleljen: határozott, nem túl édes, kicsit pikáns desszert legyen belőle. És lőn.

Hozzávalók:

37,5 dkg jó minőségű étcsokoládé (legalább 65%-os)

37,5 dkg szobahőmérsékletű vaj

3,75 dkg porcukor

22 dkg liszt

6 tojás

1 evőkanál vaníliakivonat

1 teáskanál só

2 kisebb friss zöld chili

1 lime leve és reszelt héja

opcionálisan lime- vagy citromsorbet a tálaláshoz

Elkészítése:

A sütőt 180 fokra előmelegítem, majd hozzálátok a sütemény elkészítéséhez.

A tojásokat, a cukrot és a vaníliakivonatot tálba öntöm és robotgéppel addig keverem, míg a massza nagyjából kifehéredik (némi sárgás színezete azért mindig marad). 
Közben vízgőz felett felolvasztom a csokoládét, belekeverem a vajat, a reszelt lime héjat, az apróra vágott chilipaprikát és a lime levét. Kevergetem mindaddig, míg szép fényű, homogén "öntetet" kapok. 
Ezután hagyom kicsit hűlni, majd lassan, fokozatosan hozzáöntöm a kifehéredett tojásos masszához; legvégül pedig az egészhez kanalanként hozzákeverem az előzőleg sóval elegyített lisztet.

A kész tésztát sütőpapírral bélelt tepsibe öntöm és az előmelegített sütőben pontosan 25 percig sütöm. Egy perccel sem tovább, különben túlsül. Végül még forrón tálalom, ez utóbbit szerintem kizárólag lime- vagy citromsorbet-val szabad megtenni. :)

Van néhány mániám, számomra nem csak az ételek íze és illata, de színe és állaga is fontos. Ez a tészta nyers és kész formájában is egyszerűen álomszép. Nyersen csodálatos, fényes, egyenletes textúrájú, sülten pedig kívül roppanós, belül kissé lágy, néhol még folyós is, szemetgyönyörködtető látvány. 

Update: Nem csak forrón és fagyisan jó, teljesen kihűlve a chili kicsit jobban érződik rajta, egy bögre tejjel reggelire még gyerekeknek is tökéletes. Meg felnőtteknek is. :)

Végre spárga szezon!

A városi tavasz ismérvei: langyos szellő, lágy napsütés, ballonkabát, szoknya-körömcipő, gyerekzsivajtól hangos játszótér, ibolyák a parkban, szendvicsebéd a padon, turisták a Bazilika előtt, nyitott ablak munka közben, medvehagymás reggeli és spárgás vacsora. A tavasz egyszerű és simogatja a lelkem. 

Mint ahogy ez a vacsora is, de azért csak óvatosan vele, követeli a bort!

Borskéregben sült szűzérmék vajban sült spárgával

Hozzávalók (2 személyre):

egy egész sertés szűzpecsenye (kb. fél kiló)

fél kiló zöld spárga

2 teáskanálnyi vaj

1 teáskanálnyi nádcukor

4-5 evőkanál szemes bors

1 evőkanál olivaolaj (a serpenyőben sütéshez)

só

Elkészítése:

A spárgát megtisztítom (ez a főzés legmacerásabb része), tepsibe teszem, majd rácsepegtetem az olvasztott vaj, a nádcukor és egy csipet só keverékét. Ezután 220 fokra előmelegített sütőbe tolom, ahol kb. 15 perc alatt roppanósra puhul (aki ennél puhábban szereti, 5 perccel tovább hagyja a sütőben). 

Közben elkészítem a borskéregben sült szűzérmét. A borsot mozsárban darabosra töröm, kiöntöm egy deszkára, elegyengetem, majd az előzőleg megsózott szűzpecsenyét alaposan megforgatom benne. Fontos, hogy semmiképp se finomra őrölt borssal dolgozzunk, hanem szemes borsot zúzzunk darabosra, így sokkal karakteresebb, határozottabb íze lesz a húsnak és látványra sem utolsó. Még egy trükk: a bors könnyebben megtapad a húson, ha a szűzpecsenyét előzőleg kicsit megnedvesítjük. Miután egyenletesen beborítottam borssal a húst, kb. 2 cm vastag szeletekre vágom, és az éppen csak kiolajozott serpenyőben kb. 5 perc alatt készre sütöm. Akkor jó, ha az érmék szélén a bors ropogósra sül, de a hús középen rózsaszínű marad. (Ez utóbbit a fotón kicsit se sikerült láttatni sajnos.)

A holnapi ebéd hűlt helye

Ember, szegény, napok óta kimerült és nyúzott, megérkezett a tavaszi fáradtság a munkahelyi ötéves terv egy hónap alatt történő megvalósításával karöltve és némi alkalomszerű hátfájással megspékelve. Próbál ugyan mindemellett annyit lazítani amennyit csak lehet és tudatosan minimálisra csökkenteni a stresszt, de miután a wellnesselés mostanában kimerül az esti zuhanyzásban és fogmosásban úgy gondoltam, mégiscsak kell neki valami, amitől kicsit erőre kap és ami igazán jókedvre hangolja. Ennek legegyszerűbb módja, ha indiait főzök. Nem hosszútávú megoldás ugyan, de gyorssegélynek tökéletes. :)

Az jutott eszembe, hogy miután a munkahelyén fáradt bele az első negyedéves hajtásba, legjobb lesz, ha "oda főzök" valamit, magyarán egy olyan "munkaebédet" kap holnapra, ami legalább az ebédidőre elfeledteti vele a benti bolondokházát. Ez eléggé leszűkítette a lehetőségeket: legyen egyszerű, dobozban szállítható egytál étel, valami olyasmi, ami nem folyik szanaszét, és viszonylag kultúráltan fogyasztható a kollégák szeme láttára is. 


A megoldás viszonylag kézenfekvő: dal tarka vagy dhal tarka, esetleg dahl tarka, kinek hogy tetszik. A dal tarka alapvetően vegetáriánus étel, de úgy éreztem, most valami hússal fokoznám az ízélményt, és határozottan egy dolog ugrott be hozzá: bárány. Kicsit tartottam tőle, hogy a hús enyhén faggyús alapíze elnyomja az egzotikus fűszereket, de nem tette, sőt, olyan jól kiegészítették egymást, hogy szentségtörés ide vagy oda, én ezentúl csak így csinálom.

Hozzávalók:

20 dkg bárányborda

25 dkg vörös lencse

1 liter víz

3 evőkanál olaj

1 evőkanál őrölt kömény

1 fej vöröshagyma

3-4 db zöld chilipaprika

kb. 2 cm nagyságú friss gyömbér

6 gerezd fokhagyma

3 db hámozott paradicsom

1 teáskanál kurkuma

1 teáskanál garam masala

1 teáskanál koriander

só, bors

Elkészítése:

A báránybordát 1x1 cm-es kockákra vágom és mindenféle zsiradék vagy fűszer nélkül pirítani kezdem, majd lassú tűzön fedő alatt hagyom zsírjára sülni.

Míg a hús készül, a vízben felteszem főni a lencsét (vörös lencsével könnyű dolgozni, nem kell előáztatni egy percet sem). Kb. 15 perc alatt szépen megdagad, majd szét is esik. Teljesen krémessé azért nem főzöm, de úgy jó, ha éppen csak látni lehet rajta, hogy valaha lencse volt. Ha ez is megvan, elkészítem az alapot, amitől a dal tarka az lesz, ami: egy pikáns, fűszerekben tobzódó, mégis egyszerű, harmonikus étel.

Az olajat megmelegítem (fontos, hogy ne legyen forró, mert megégnek a fűszerek) és beledobom köményt, pár másodperc kevergetés után pedig mehet utána az apróra vágott vöröshagyma, a szintén felaprított zöld chili és a lereszelt gyömbér. A fokhagymát és a paradicsomot pépesre turmixolom és a hagymás-chilis-gyömbéres keverékhez öntöm, végül az így elkészült szószt tovább ízesítem a kurkumával, a korianderrel, a garam masalával, sóval és borssal. Az egészet addig főzöm (fröcsköl ám veszettül), míg az olaj feljön a szósz tetejére, ekkor hozzákeverem az addigra elkészült húsos báránypörcöket (a zsírt előtte lecsepegtetem róla), végül pedig az előzőleg szinte pürévé főtt lencsét. Pár percig összeforralom és friss korianderrel vagy chilipaprikával tálalom. Ha valaki még pikánsabban szeretné, egy kevés lime levet is facsarhat rá.

Eredeti tervem egyébként, miszerint Ember holnapi ebédje ezzel meg is van oldva, természetesen azonnal dugába dőlt mihelyst megérezte a konyhából áradó illatokat. Közölte, nem gondolhatom komolyan, hogy holnapig fegyelmezetten kibírja és még csak bele se kóstoljon. Belekóstolás után persze rögtön vacsora lett belőle, azt hiszem ezek után holnap maximum vajas kenyeret fog kapni ebédre. :)

(Ami a fotót illeti: indiai ételt gusztusosan fotózni szerintem teljességgel lehetetlen, mindenesetre megpróbáltam.)

Békebeli tejszínes kuglóf

"Ugorjatok fel, Leonida néni mazsolás kuglóffal vár, csokoládét is főz mellé!" - számomra az ilyen és ehhez hasonló mondatok mindig valami megfoghatatlan csodát jelentettek, mikor tizenéves koromban kedvenc ifjúsági regényeimet, László Endre Szíriusz kapitány sorozatát olvastam ezredszer (ha jól emlékszem, hangjátékként is ment a rádióban). Szíriusz kapitány mellett Leonida néni is emblematikus figurája volt a regényeknek, és a holdbéli kalandok mellett valahogy mindig vártam, hogy egyszer csak megtudom a könyvekből a szoljanka leves titkát is csakúgy mint azt, mi történt Pintonnal és anyukájával. Bár a kedves idős házvezetőnő receptjei sosem szerepeltek a regényekben (vajon miért nem? :)), mégis szinte éreztem az általa készített nyalánkságok ízét a számban, és óriási igazságtalanságnak érteztem az élettől, hogy nekem ezen a Föld nevű bolygón kell senyvednem akkor és ott, mikor pár tíz évvel később a Holdon egy hozzám hasonló korú fiatalokból álló csapat nemcsak hogy a világ legizgalmasabb ügyeiben nyomoz, de még ráadásul mazsolás kuglófot is kap forró csokoládéval, míg nekem csak a Maki csoki jut néha. Mindenestre azt hiszem akkor határoztam el, hogy ha "nagy leszek", én bizony megtalálom annak a Leonida néni-féle kuglófnak a receptjét és viszlát, Maki csoki!

Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a csokoládét elkészítettem, a kuglófot megsütöttem, a Maki csoki gyártását megszüntették (tényleg, emlékszik még rá bárki is rajtam kívül?), de Szíriusz kapitány kalandjaira azóta is jó szívvel gondolok vissza, és ha a vakarékok majd elég idősek lesznek hozzá, mindenképp a kezükbe nyomom. Már nem emlékszem, honnan ez a recept, de talán nem is számít. Számomra ez A KUGLÓF, békebeli, igazi, forró és illatos, talán még Leonida néninek is ízlene.

Hozzávalók:

50 dkg liszt

4 dkg friss vagy 1 zacskó szárított élesztő

1,5 dl langyos tej

1,5 dl tejszín (20%-os)

13 dkg cukor
2 dkg bourbon vaníliás cukor

15 dkg vaj (és egy kevés a forma kivajazásához)

10 dkg mazsola

5 tojás

5 evőkanál whiskey (bourbon) vagy rum

1 lime reszelt héja

csipet só

zsemlemorzsa a forma kiszórásához

porcukor a kuglóf megszórásához

Elkészítése:

A megmosott mazsolát beáztatom a whiskeybe és némi meleg vízbe, és félreteszem. Míg ázik, a lisztet tálba szitálom, a közepébe kis lyukat fúrok, beleöntöm a langyos tejet, egy kevés cukrot és belemorzsolom az élesztőt. Kicsit elkeverem és 15 percig pihentetem, hogy kissé felfusson. Ezután hozzákeverem a tejszínt, a cukrot, a tojásokat, a kissé lágy vajat, a reszelt limehéjat és a sót. Az így kapott tésztát alaposan kidagasztom (leglalább 20 percig megy a gép), minél levegősebb, annál finomabb lesz majd a kuglóf. Ha már hólyagos, akkor hozzákeverem a lecsepegtetett mazsolát is, és a kész, nokedli tészta sűrűségű masszát kivajazott, kizsemlemorzsázott formába öntöm. Letakarom és meleg helyen újabb negyed órát kelesztem. Nem kell megijedni, őrülten nem fog felfutni, éppen hogy csak egy kicsit megemelkedik, de nem baj (attól még ezt a lépést ne hagyjuk ki)! Végül 200 fokra előmelegített sütőbe tolom és 50-60 percig sütöm. Készenléti állapotát érdemes tűpróbával ellenőrizni, ha esetleg sülés közben úgy látjuk, túlságosan barnul a teteje (vagyis az alja, nézőpont kérdése :)), akkor fóliával letakarhatjuk, nehogy megégjen. Ha megsült kiveszem, hagyom a formában kihűlni, majd kiborítom és porcukorral megszórom.

Nutella házilag

Tegnap óta némiképp megnyugodtam, lassan mégis kezd összeállni a kép a hétvégével kapcsolatban, körvonalazódik a terv, hogy mikor kihez és merre; sőt este hazafelé még barkát is sikerült szereznem, a húsvéti lakásdíszeket is megtaláltam a gardróbban, úgyhogy most kellő mennyiségű nyúlban és tojásban pompázik a lakás. Apránként elkezdem előkészíteni a hétvégi fogásokat is, hogy ne egyszerre dőljön a fejemre a ház, a kuglófhoz való házi mogyorókrémet még gyorsan ma reggel munkába indulás előtt összedobtam, az úgyis sokáig eláll(-na, ha nem nyalnánk bele folyton).

Nem szeretem a nutella szót, arról nekem mindig a gyárilag készült, tömény, aromáktól és ízfokozóktól hemzsegő édesség jut az eszembe, de a poszt címében mégis ezt használtam, hát mit tegyek, ha így híresült el a dolog? A házi mogyorókrémben az a jó, hogy maximum tíz perc alatt elkészül (nyugodtan lehet stopperrel ellenőrizni :)), és az a rossz, hogy bár elvileg hűtőben egy hétig is elállna, gyakorlatilag szintén tíz perc alatt el is tud fogyni, pedig az adag nem kicsi, az itt leírt mennyiségből két kis üvegre elegendő krém lesz. Palacsintába kötelező, piskótához opcionális, tele igazi mogyoróval, és (sajnos) nem csak a gyerekek szeretik.

Hozzávalók:
7 dkg nádcukor porrá őrölve (ha nincs nádcukor jó a sima porcukor is, de abból kb. 10 dkg kell és a végeredmény szerintem nem lesz olyan finom)
10 dkg őrölt pörkölt mogyoró (vagy 8 dkg mogyoró és 2 dkg dió – így kicsit lágyabb lesz az íze)
1,5 - 2 evőkanál jó minőségű cukrozatlan kakaópor
7 dkg vaj
1 dl sűrített tej (nem a cukrozott tubusos, hanem az üveges folyós – minél magasabb a zsírtartalma, annál jobb)

Elkészítése:
Rendkívül bonyolult az ügymenet, a vajat kissé meglágyítom, hogy krémes állagú legyen, simára keverem a tejjel és a kakaóporral, majd kanalanként felváltva hozzáadom a cukrot és a mogyorót. Hideg téli napokon az eredményt sűrű kóstolgatással addig ellenőrzöm, míg legalább a fele elfogy és már csak egy üveget tudok megtölteni a maradékkal (na jó, nyáron is ezt csinálom). Fontos tudni, hogy cseppet sem költségkímélő nass, no nem a hozzávalók miatt, hanem mert a hűtő kb. négyszer annyi áramot fog fogyasztani a mogyorókrémre való folyamatos rájárás és hűtőajtó-nyitogatás miatt.

Este lesz fent fotó is, de már majdnem elkéstem a munkából, így azt feltenni már nem volt időm.

Update: már fotó is van.

Húsvétoló Húsvét-elő

Jó de én pénteken hatórás vagyok háromnegyed hétnél előbb nem érek haza és még akkor kéne bedagasztanom a kalácstésztát hogy másnap megsüssem de hánykor ha reggel nekem vágta a fogászatra hogy fehérek legyenek a metszőim a szemeim meg a rágóim vagymi őrlőim mint a húsvéti nyúlnak és egyébként is a fene akar megint fonottat húsvétra pedig milyen finom az most akkor legyen mégis áh szakítunk a hagyományokkal kuglóf lesz és kész de ahhoz be kéne vásárolni még jó hogy pont két napja voltunk hát miért nem lehetett ezt addigra már kitalálni és miért nem tudtuk akkor megvenni a hozzávalókat de amúgy is ha én szombat reggel fognyűvőhöz megyek akkor nem látom hogy tömik az arcukba a mazsolák a mazsolást a bögre tej mellé egyébként meg végülis anyukádékhoz melyik nap menjünk mert úgy kell főznöm vagy nem hogy ott meg terüljasztal és mégiscsak kéne vinni valamit oda is ha már vendégség de akkor anyámékhoz meg mikor érünk oda és persze a születésnapi orchideáját megint otthon fogjuk felejteni amúgy meg oké hogy mindenki akar a gyerekekkel locsolkodni tojásozni meg ünnepelni és az jó hogy tesódék legalább anyukádékkal egy kalap alatt de mi lesz az én tesómékkal főleg hogy este Pomodoro még a dínósóra is elmegy vasárnap meg már nem olyan frankó és különben is most főzzek valamelyik napra vagy anyukád adja a máltait egy hétre ecsedi sonkával füstölt szalonnával meg töltött káposztával mert akkor nem csinálnék semmit de ha egyébként főznék illik-e nyúlgerincet csinálni vagy kiborulnak a kicsik hogy megesszük a csokit hozó tapsifülest jut eszembe addig még le kéne szedni a gardróbból a húsvéti lakásdíszeket mert csak a szalmanyúl van kint a polcon egy éve az is azért mert tavaly ünnep után elfelejtettem eltenni meg jó volna még a porszívóval is végigszaladni a lakáson mert ellep a panelpor talán még egy felmosás is belefér viszont én holnap györgyizek te meg a szabaditsnál vagy és barkát is kéne még venni különben mit fogok Buborékkal feltojásozni és …

Jajjjjjjistenem!

Update: Pénteken csak fél ötös vagyok, juhé! :)

(Fotó innen.)

Beleszerettünk

Szombat, napsütés, édes kettes, mi kell még?
Egy csendes terasz valahol egy kedves utcácskában, és egy jó kávé. Nekünk megvolt, bár ez itt nem a reklám helye.

Szentendrét sokáig nem szerettem. Turisták tömkelege, álmatyó terítők/ujjasok/gyöngyékszerek dögivel, rosszabbnál rosszabb neves és névtelen éttermek és cukrászdák, és mindenhol külföldiek pénztárcájához igazított horrorisztikus ár. Aztán a Nagy Szerelem kellős közepén egyszer csak megláttam szentendre mögött Szentendrét. És szerelem lett az is. Szűk sikátoraival, régi házaival, miniatűr múzeumával, bájos kovácsoltvas ablakrácsaival és a kávézóval, amely akár maga is kiállítási darab lehetne a miniatűr múzeumban.

Mintha egy mesébe csöppentem volna, icipici terecskén icipici házikó, icipici házikóban icipici kávézó. De apró mivolta csak a fizikai méreteiben mutatkozik meg, valójában nagy kreativitás, nagy szeretet és még nagyobb lelkesedés érezhető azon a hazánkba települt amerikai fiatalemberen, aki meglátta itt a lehetőséget és azóta is a pult mögött főzi a kávét. Az igazi frappét. És saját készítésű fekete olivakrémet készít mellé, vagy ha épp nem azt, hát valami más „kencét” amihez épp ihletet kap. És rusztikusan kockázza az uborkát az igazi görög salátába vagy a kéksajtos mézes-diósba, és még a párna is csíkos a fenekem alatt, ahogy annak egy mesében lennie kell (talán csak egy lábatlankodó macska hiányzik). És, és, és… Nincs és. El kell menni. Kötelező.
Szeretem Szentendrét.

Dorothea Café
2000 Szentendre, Jankó János utca 4.
Nyitva:
H-P.: 08:00-22:00
Szo-V.: 08:00-23:00

(Mikro Csodák Múzeuma itt.)

(Fotó innen.)