A legújabb - Diós linzer házi fahéjas szilvalekvárral

Tegnap meghívást kaptunk egy elő-szilveszteri házibuliba ma estére, úgyhogy gyorsan összedobtam ennek a linzernek a diós változatát. A különbség mindössze annyi, hogy mogyoró helyett ugyanannyi diót tettem a tésztájába, és mivel a dió, a fahéj és a szilva jó barátok, ezért házi fahéjas szilvalekvárral tapasztottam össze a linzerfeleket. Hát, mit mondjak... nem tudom eldönteni, melyik verzió lett jobb. :)

Ami a fotót illeti: nekem minden évben Karácsony másnapján már elegem lesz a télből (néha már előtte is :)), úgyhogy úgy döntöttem, tőlem jöhet a tavasz, ha máshol még nem is, de legalább a blogon.

Én most kezdem :) - Mogyorós linzer

Én most karácsonyozok. Legalábbis blogilag. Esküszöm, nem értem, hogyan csinálják legtöbben, hogy a karácsonyi készülődés közepette, sütés-főzés után, fadíszítés közben még blogolni is képesek, mikor én már csak kábé épp a fejem tetején nem pörgök, hogy minden időre kész legyen.

Ennek ellenére most már kijelenthetem, idén kivételesen jól szervezett volt az ünnepünk. Nem rohangáltunk száz felé családot látogatni, mert mindenkit sikerült két (kettő, azaz 2!) időpontra összeszervezni. És igen, mindenkit! El sem hiszem, de tényleg. Időben megvolt minden ajándék, kész volt az összes sós és édes ropogtatni való, sőt, még a fa se dőlt el mikor Buborék kitalálta, hogy kizárólag alatta célszerű négykézláb csúszva közlekedni.

Viszont a nagy szervezettségnek ára volt: egy percre sem tudtam leülni a gép elé, hogy megírjam, mik készültek, de pótlandó a hiányosságomat, elkezdem most.

Tudom, a karácsonyi vacsorához már nem ihletek meg senkit, de ezek a sütik végülis nem csak Karácsonyra készíthetők el, nálam legalábbis már most leadta a rendelést a család, hogy mikor készüljenek legközelebb. :)

Elsőként kezdjük a legegyszerűbbel, a mogyorós linzerrel.

Hozzávalók:

10 dkg őrölt törökmogyoró

20 dkg átszitált finomliszt

20 dkg hideg vaj

10 dkg kristálycukor

1 egész tojás (igen, nálam a fehérje is kell hozzá)

1 csipet só

a linzerek összeállításához házi baracklekvár (vagy ha még brutálisabbra akarjuk a sütit, akkor házi nutella)

Elkészítése:

A lekvár kivételével az összes hozzávalót gyors mozdulatokkal összedolgozom és simára gyúrom a tésztát. Ha kész, gombócot formálok belőle, folpackba csomagolom és legalább egy órára hűtőbe tetszem.

Ezután lisztezett deszkára borítom, kb. fél centi vastagra nyújtom és linzer kiszúróformával mindig egy teli, egy lyukas formát szúrok ki a tésztából, hogy párban legyenek.

Sütőpapírral bélelt tepsibe teszem őket, és 175 fokra előmelegített sütőben világosra sütöm, majd hagyom kihűlni és a lekvárral (vagy nutellával) összetapasztom a linzerfeleket.

Fémdobozban tárolva hetekig elállnak.

Én idén már többedszerre karácsonyi mini kiszúróformákat használtam, és bár több a macera vele így, hogy sok apró kis vicik-vacakot kell kiszúrni a tésztából, de a végeredmény mindenért kárpótol: igazi kis falatnyi édes figurák lesznek belőle, pont akkorák, hogy vagy húszat meg lehet enni együltő helyünkben, mert csak be kell kapkodni őket gyorsan egymás után. :)

El sem hiszem

Igeeeen, megérkezett! Megfogni is alig merem, mégis úgy érzem, mindent, de mindent kipróbálnék most azonnal, ami benne van. Simogatom, belelapozok, és frászt kapok, amikor a szócikkek közt rögtön egy Heston Blumenthal recepttel találom szembe magam.

Kissé megkésett születésnapi ajándék (júliusban van a szülinapom, de a könyv csak most jelent meg) és kissé korai karácsonyi, de nagyon-nagyon boldog vagyok tőle. Megemelni mondjuk alig bírom, és lehet, hogy egy külön könyvespolcot kell neki gyártani otthon, mert a hagyományos nem bírja el… :)

Kedves „Illetékes”! KÖSZÖNÖM!

Fotó innen.

A mumus, ami nem mutat jól a standon – Fekete retek

Őszintén szólva nem vagyok oda a télért. Nyár-típus vagyok, a meleget szeretem, a napsütést és a szandál-kis szoknya-trikó kombóban való szaladgálást. A télben eddig mindössze pár nagyon jó dolgot sikerült felfedeznem: a meseszerűen hulló havat, a Karácsony hangulatát, a forró csokit és a fekete retket. Slussz. Ezeket viszont tényleg nagyon szeretem, bár néhánnyal, úgy tűnik, csak én vagyok így.

Reggel a Vásárcsarnokban kezdtem a napomat, és ha tél és piac, akkor ez nálam csak egy dolgot jelenthet: fekete retek-vadászatot. A szomorú az, hogy ezúttal tényleg gyakorlatilag vadászat lett belőle, ugyanis lejártam a lábamat, és egyszerűen sehol nem találtam. A végén már ott tartottam, hogy szisztematikusan egyesével kérdezgettem a kofákat, hogy magánál sincs fekete retek, nem tudja, kinél lehet…? A csodálkozó/lesajnáló tekintetek után egyszer kaptam „érdemi” választ: Kisasszony, hát nem keresi azt senki (igyekeztem felhívni a figyelmét rá, hogy de, én épp azt keresem…), ronda egy zöldség, nem is divatos, meg hogy mutat az a standon?

Nem kicsit hűltem el. Azt még csak megértem (bár nagyon sajnálom), hogy kevesen ismerik és nem keresik. De mióta szelektáljuk a zöldségeket, gyümölcsöket a szépségük alapján és mióta figyeljük a legújabb divatirányzatokat meg azt, hogy ronda-e standon vagy nem? Egyébként tény, hogy pl. egy belvárosi zöldségesnél sem láttam soha (belvárosban dolgozom, így ismerek párat), talán túl provinciálisnak ítélik az eladók, ilyet biztosan nem fog keresni a Kempinskiből városnézésre induló turista. Na de hogy már a piacon is feketelistán van?!

Eléggé elkenődtem, de végül (alig háromnegyed óra cirkulálás után – mintha még sosem jártam volna a piacon) találtam egy azaz egy árust akinél volt; nagy riadalmamban, hogy soha többet nem kapok, be is vásároltam nála jó alaposan, eláll az a spejzban sokáig.

És akkor következzék a fekete retek dícsérete, mert fekete retket enni jó és enni muszáj, bármilyen kis prosztó kinézete van tessék venni, nehogy teljesen eltűnjön a piacokról! Hihetetlenül finom, legalább ugyanannyira egészséges (nátha, megfázás ellen tökéletes), és nem mellesleg a legjobb esti nass tévézés mellé, ráadásul még csak nem is hízlal. Vásárlásakor egy dologra figyeljünk: csak olyan darabot vegyünk meg ami kemény, a héja pedig feszes, földes. Ha már kicsit puhább és látjuk, hogy ráncos a héja, inkább hagyjuk ott, nem lesz se jó íze, se jó állaga.

Számtalan felhasználási módja van a fekete reteknek is, de a legegyszerűbb (és szerintem a legjobb) a fekete retek „saláta”. Bár azt hiszem, erős túlzás salátának nevezni, ugyanis nincs vele semmi fakszni, nem kell bele hagyma, nem kell olívaolaj, ez itt csak úgy egyszerűen nagyszerű.

Hozzávalók (2 személyre):

2 nagyobb darab fekete retek

1-1,5 evőkanál jó minőségű napraforgó olaj (semmilyen más olaj nem jó hozzá, mert elnyomná a retek ízét)

jó minőségű só (nálunk Himalája só)

 

Elkészítése:

A fekete retket megpucolom, alaposan megmosom, és olyan vékonyra karikázom, hogy (kis túlzással) átlássak rajta. Akinek van uborkagyaluja, egyszerűbb, ha azzal dolgozik, a lényeg, hogy kb. chips vékonyságúra szeljük őket, máshogy nem lesz jó.

Ezután a szeleteket egy tálkába teszem, alaposan besózom és állni hagyom kb. 10-15 percig, hogy megpuhuljanak és levet eresszenek. Aki szereti sósan, ebben a fázisban így is hagyhatja, aki kevésbé, az kicsit át is moshatja őket.

Végül ráöntöm a napraforgó olajat, kicsit átkeverem, hogy minden szeletet bevonjon a vékony olajhártya, és olyan gyorsan igyekszem megenni, hogy senki másnak ne jusson belőle. :)

Fotó innen.