2010/10/17

Amikor a fiúk sütnek - karamellás-almás mandulatorta (avagy a tarte tatin és a bögresüti házassága)

Épp a napokban gondolkoztam el azon, hogy lassan átminősíthetem tortabloggá magamat, az utóbbi időben ugyanis kizárólag ilyesmiket tettem fel ide. Pedig Isten látja lelkemet, nem kizárólag édességgel etetem a népeket, sőt, kifejezetten zöldséges-gyümölcsös-salátás társaság vagyunk. Tény, hogy nálunk ez az őszi időszak tortaügyileg rendkívül sűrű, ám úgy tűnik, a fiúk lassan nem csak az evés végéről fogják meg a dolgot, hanem egyre nagyobb kedvüket lelik a készítésben is. Buboréknak pedig igazából mindegy, hogy mi készül, csak robotgép kelljen hozzá; ma reggel mind a három évének őszinteségével elsírta magát, hogy nem voltam hajlandó elővenni a gépet a szekrényből (azok után, hogy tegnap az ő kérésére négyszer is használtuk), mert indultunk a nagymamáékhoz vendégségbe.

Ezt a fordított karamellás-almás mandulatortát tegnap sütötték a három Szabó legények és nem túlzás, én valóban csak irányítottam a dolgot, de valójában egy nagy és két kicsi séfé az érdem. A felnőtt pucolta és csumázta az almát, a nagyobbik szeletelte azt és a száraz alapanyagokat felügyelte, a kicsi pedig a folyékonyakat öntögette a robotgépbe. Nekem csak a munka elméleti része maradt, no meg a mosogatás a végén.

Hozzávalók (egy 22 cm-es tortaformához):
5 db közepes alma (nálunk jonatán)
1 evőkanál vaj
1 bögre átszitált liszt
1 bögre + 3 evőkanál nádcukor
1 bögre darált mandula
1 bögre tej
1/2 bögre olaj
1 tojás
1/2 tasak sütőpor (elhagyható)

Elkészítése:
Almás réteg:
3 evőkanálnyi nádcukrot közepes lángon karamellizálni kezdek. Amikor félig kész, hozzádobom az előzőleg meghámozott, kicsumázott és felszeletelt almát és megvárom, míg az a karamellben kellően puhára dinsztelődik. Végül hozzáadom a vajat, és az egészet alaposan elkeverem, hogy minden egyes almadarab szép fényes vajas-karamellás bevonatot kapjon. Még forrón elegyengetem a sütőpapírral borított tortaforma alján.
Tészta:
Teljesen egyszerű kevert tésztás bögresütit készítek, vagyis az összes hozzávalót (lisztet, cukrot, mandulát, tejet, olajat, tojást, sütőport) homogén masszává keverem, és az almás rétegre öntöm.
Az egészet 175 fokra előmelegített sütőbe tolom és aranybarnára sütöm. Ha kész, megfordítva tálra borítom. Fontos, hogy rögtön a sütőből kivéve, forrón kiborítsuk a formából, mert ha hűlni kezd, a karamell ragadós lesz, és semmilyen könyörgésre nem lesz hajlandó szépen kijönni a tortaformából. :)

Ha van kedvünk, azon nyomban még forrón, vaníliafagyival megbolondítva ehetjük, ha nagyobb az önuralmunk, akkor kihűlve akár másnap reggelire egy bögre tejjel is tökéletes.