Tormás-lazacos újburgonya saláta

Ez az az étel, amit próbálhatok én bárhogy lefotózni, sosem fog jól kinézni. Amatőr, háziasszonyi lehetőségekkel élve legalábbis egészen biztosan nem. De nem is ezért szerettem ma bele, hanem mert gyorsan elkészíthető, kicsit pikáns, könnyű vacsora.

Végre teljes erővel tombol a tavasz, virágoznak a fák, megállás nélkül csicseregnek a madarak, csípnek a szúnyogok :), és az évszak elhozta magával a zsenge, roppanós, édeskés tavaszi zöldségeket is, a spárgát, az újhagymát, a hónapos retket és természetesen az újkrumplit is. Napok óta újkrumplira vágytam, igazából mindegy volt, milyen formában, vajjal kicsit lepirítva és ipari mennyiségű petrezselyemmel megszórva, vagy friss tejföllel, fiatal fokhagymával krumplipürének, a lényeg csak az volt, hogy ehessem.

Emberrel épp a napokban idéztünk fel egy pár évvel ezelőtti bécsi kirándulást, a kirándulásról pedig eszembe jutott az ebédre a bécsi szelet mellé kapott szokásos hagymás-ecetes hideg burgonyasaláta, ez adta az ihletet a mai vacsorához.

Hozzávalók (2 személyre):

60 dkg újkrumpli

10 dkg füstölt lazac

6 evőkanál olivaolaj

1,5-2 evőkanál balzsamecet

2 teáskanál reszelt torma 

fél fej lilahagyma

Elkészítése: 

Az újkrumplit hámozás nélkül, csak megmosva felkockázom, kissé előpárolom majd teflonedényben lepirítom. Amikor kész, félrehúzom a tűzről és miközben hűl, apróra vágom a lilahagymát, csíkokra a lazacszeleteket, majd elkészítem a dresszinget.

Az olivaolajat, a balzsamecetet és a reszelt tormát apró, gyors mozdulatokkal simára keverem, majd az egészet kicsit állni hagyom, hogy a torma aromája felszabaduljon.

Amint a burgonya kihűlt, hozzáadom a lilahagymát és a lazacot, azután meglocsolom a kész dresszinggel. Fontos, hogy ezt a salátát jól összekeverjük, hogy a burgonya magába tudja szívni a balzsamecetes-tormás öntetet, így a végeredmény egy enyhén savanykás, kissé csípős, a lazactól füstös ízű üdítő saláta, amit jól behűtve tálalok.

Maki csoki kerestetik

Tényleg kezdem úgy érezni, hogy én egy másik dimenzióban nőttem fel. Esetleg gyermekkorom 3-tól 7 éves korig tartó szakaszát valami párhuzamos idősíkban éltem meg/le. Lehet, hogy nekem most kell lenyelnem evilágunk mátrixának piros kapszuláját, mely „a tudás terhével fegyverez fel, annak tudásával, hogy a program szereplői vagyunk csupán.” És ebben a programban soha, de soha nem létezett Maki csoki.

Soha nem volt a Római-parton eltöltött nyár, nem létezett az Építők Szakszervezetének (kicsiként nekünk csak Építő-fű-fa) üdülője sem, mint ahogy annak emeleti büféje is csak egy illúzió volt csupán, a büfés néniről és az ott árult Maki csokiról már nem is beszélve.

 

Arról a Maki csokiról, ami egy kb. 4-5 cm-es „egykockányi” töltött (nugátos?, banános?) tejcsokoládé darabka volt ezüst sztaniolba csomagolva; arra pedig egy rajzolt majomfejet ábrázoló papírt húztak, ha jól rémlik, ez utóbbit a szélein még két vízszintes csíkkal „meg is bolondították” (az akkor termékek dizájnja egyenesen elbűvölő volt :)). A csíkok színe kék vagy talán kék és piros volt.

Öröm az ürömben, hogy úgy tűnik, ebben a párhuzamos gyerekuniverzumban legalább nem voltam egyedül, a nővérem is velem tartott. A Maki csokira ugyanis ő is emlékszik, igaz, szerinte nem volt olyan rossz, mint ahogy én azt egyszer leírtam. Az érzések és az ízlelés szubjektív ugyan, de a tény nem változik: Maki csoki egyszer s mindenkorra megmurdált és rajtunk kívül soha senki nem fog emlékezni rá. Bocira, Kukori és Kotkodára, Dr. Bubóra, Piros Mogyorósra, Duna kavicsra, Melba és Párizsi kockára, ABC szeletre igen, de a Maki csoki, úgy tűnik, kitörlődött talán a teljes tér-idő kontinuumból.

Nővéremet kivéve soha egyetlen ismerősöm sem hallott még róla, nem hogy evett volna ilyesmit; interneten, retró oldalakon nyomát sem találtam létének, kezdem azt hinni, hogy ennek csak a fentiekben leírtak lehetnek az okai.

Miután lassan már egyik ismerősöm sem hiszi, hogy nem csak a fantáziám szülötte, ezért kétségbeesett lépére ragadtatom magam: Aki bármilyen kézzel fogható bizonyítékkal tud szolgálni a Maki csoki néhai létezésére (értsd: lenyomozható származási hellyel, esetleg a gyártó és/vagy forgalmazó nevével alátámasztva mindezt), egy tálca házilag készített scottish shortbread-et kap tőlem ajándékba (már amennyiben elfogadja köszönetképp). A leghitelesebb bizonyíték természetesen egy eredeti csokipapír volna, de abban már bízni sem merek, hogy valakinek van még ilyen elfekvőben a táboros emlékdobozában vagy a nosztalgiafiókjában. Ha esetleg többen is lennének akinek ilyesfajta bizonyítékai vannak, úgy a tálcányi shortbread sorsolásra bocsáttatik.

Scottish shortbread-et egyébként a hétvégén tervezek legközelebb sütni, így akinek bizonyítéka van a Maki csoki létezésére, de kétségei is, hogy mit rejt a köszönet, várja meg a hétvégét, lesz fent fotó és recept is a blogon, akkor talán elő mer állni a farbával. :)