2010/11/22

Karácsonyi süteményes ki mit tud

Segítséget szeretnék kérni tőletek. Mint gondolom a legtöbben, mi is minden egyes Karácsony előtt elcsúszunk az ajándékokkal, a süteményekkel, a vacsorával vagy csak simán a lakásdíszítéssel illetve csomagolással. És persze minden évben elhatározzuk, hogy majd jövőre másképp lesz, kábé júliusban megvesszük inkább az ajándékokat, de mégegyszer ezt a rohanást sose... És persze ezt eddig egy évben sem sikerült megtartani.
Most úgy tűnik, idén végre valami halvány esély van rá, hogy ne essünk szét teljesen :), de ehhez nagyban hozzájárulna az is, ha nem utolsó utáni pillanatban kellene a konyhában a komplett családnak sütni-főzni. Szent elhatározásom, hogy idén amit  lehet, előre elkészítek, viszont mivel eddig sosem volt szükség alaposabban megvizsgálni a házi sütik "szavatosságát" (később készültek, viszont öt perc alatt elfogytak :)), konkrétan fogalmam sincs, hogy mi az a legkorábbi időpont, amikor nekiláthatok elkészíteni őket és az ünnepekre még finom marad.

Úgyhogy aki tudja, kérem, segítsen, meddig állnak el az alábbi sütik! Légyszi úgy írjatok, hogy a szavatosság jelen esetben nem azt jelenti, mikor kéne már kukázni őket, hanem még a nagyonis fogyasztható, omlós, finom állapotot jelzi!

- bejgli (mákos, diós, mogyorós)
- zserbó
- hókifli
- linzer (lekváros)
- mézeskalács
- karácsonyi fatörzs

Előre is köszönöm, és idén NEM FOGOK ELÚSZNI! :)

Fotó innen.