Őszintén szólva nem vagyok oda a télért. Nyár-típus vagyok, a meleget szeretem, a napsütést és a szandál-kis szoknya-trikó kombóban való szaladgálást. A télben eddig mindössze pár nagyon jó dolgot sikerült felfedeznem: a meseszerűen hulló havat, a Karácsony hangulatát, a forró csokit és a fekete retket. Slussz. Ezeket viszont tényleg nagyon szeretem, bár néhánnyal, úgy tűnik, csak én vagyok így.
Reggel a Vásárcsarnokban kezdtem a napomat, és ha tél és piac, akkor ez nálam csak egy dolgot jelenthet: fekete retek-vadászatot. A szomorú az, hogy ezúttal tényleg gyakorlatilag vadászat lett belőle, ugyanis lejártam a lábamat, és egyszerűen sehol nem találtam. A végén már ott tartottam, hogy szisztematikusan egyesével kérdezgettem a kofákat, hogy magánál sincs fekete retek, nem tudja, kinél lehet…? A csodálkozó/lesajnáló tekintetek után egyszer kaptam „érdemi” választ: Kisasszony, hát nem keresi azt senki (igyekeztem felhívni a figyelmét rá, hogy de, én épp azt keresem…), ronda egy zöldség, nem is divatos, meg hogy mutat az a standon?
Nem kicsit hűltem el. Azt még csak megértem (bár nagyon sajnálom), hogy kevesen ismerik és nem keresik. De mióta szelektáljuk a zöldségeket, gyümölcsöket a szépségük alapján és mióta figyeljük a legújabb divatirányzatokat meg azt, hogy ronda-e standon vagy nem? Egyébként tény, hogy pl. egy belvárosi zöldségesnél sem láttam soha (belvárosban dolgozom, így ismerek párat), talán túl provinciálisnak ítélik az eladók, ilyet biztosan nem fog keresni a Kempinskiből városnézésre induló turista. Na de hogy már a piacon is feketelistán van?!
Eléggé elkenődtem, de végül (alig háromnegyed óra cirkulálás után – mintha még sosem jártam volna a piacon) találtam egy azaz egy árust akinél volt; nagy riadalmamban, hogy soha többet nem kapok, be is vásároltam nála jó alaposan, eláll az a spejzban sokáig.
És akkor következzék a fekete retek dícsérete, mert fekete retket enni jó és enni muszáj, bármilyen kis prosztó kinézete van tessék venni, nehogy teljesen eltűnjön a piacokról! Hihetetlenül finom, legalább ugyanannyira egészséges (nátha, megfázás ellen tökéletes), és nem mellesleg a legjobb esti nass tévézés mellé, ráadásul még csak nem is hízlal. Vásárlásakor egy dologra figyeljünk: csak olyan darabot vegyünk meg ami kemény, a héja pedig feszes, földes. Ha már kicsit puhább és látjuk, hogy ráncos a héja, inkább hagyjuk ott, nem lesz se jó íze, se jó állaga.
Számtalan felhasználási módja van a fekete reteknek is, de a legegyszerűbb (és szerintem a legjobb) a fekete retek „saláta”. Bár azt hiszem, erős túlzás salátának nevezni, ugyanis nincs vele semmi fakszni, nem kell bele hagyma, nem kell olívaolaj, ez itt csak úgy egyszerűen nagyszerű.
Hozzávalók (2 személyre):
2 nagyobb darab fekete retek
1-1,5 evőkanál jó minőségű napraforgó olaj (semmilyen más olaj nem jó hozzá, mert elnyomná a retek ízét)
jó minőségű só (nálunk Himalája só)
Elkészítése:
A fekete retket megpucolom, alaposan megmosom, és olyan vékonyra karikázom, hogy (kis túlzással) átlássak rajta. Akinek van uborkagyaluja, egyszerűbb, ha azzal dolgozik, a lényeg, hogy kb. chips vékonyságúra szeljük őket, máshogy nem lesz jó.
Ezután a szeleteket egy tálkába teszem, alaposan besózom és állni hagyom kb. 10-15 percig, hogy megpuhuljanak és levet eresszenek. Aki szereti sósan, ebben a fázisban így is hagyhatja, aki kevésbé, az kicsit át is moshatja őket.
Végül ráöntöm a napraforgó olajat, kicsit átkeverem, hogy minden szeletet bevonjon a vékony olajhártya, és olyan gyorsan igyekszem megenni, hogy senki másnak ne jusson belőle. :)
Fotó innen.
