2010/11/28

Túrós-vaníliás tejlepény karamellizált mandarinnal

Tejlepény jó, tejlepényt szeretjük. Szívesen mondanám, hogy ezt az desszertet már ükanyáink is ismerték, de sajnos kötve hiszem, hogy az ükanyám valaha is evett volna mandarint. Ettől az apróságtól eltekintve a tejlepény alapverziójában valóban egy hagyományos falusi édesség, ami önmagában is nagyon finom, ám mint minden mást, ezt sem árt néha megbolondítani ezzel-azzal. 
Péntek este munka után épp ez sikeredett, szerencsére a szombati vendégségben nem vallottam szégyent vele, sőt. :)

Hozzávalók (4 személyre egy 33x23 cm-es tepsihez - már ha jól mértem :)):
1 liter zsíros tej
5-6 tojás (5, ha normál méretű, 6, ha kisebb fajta)
20 dkg átszitált finomliszt
25 dkg áttört tehéntúró 
10 dkg kristálycukor
1 rúd vanília kikapart belseje
6-7 db mag nélküli mandarin
4 evőkanál méz

Elkészítése:
Az egész tojásokat habosra verem a kristálycukorral, hozzáadom a vaníliát, a túrót, és alaposan elkeverem. 
Ezután folyamatos keverés mellett felváltva hozzákanalazom a lisztet és a tej egy részét egész addig, míg a liszt el nem fogy. 
Ha szép egyenletes textúrájú a tészta, akkor apránként hozzáöntöm a maradék tejet.
Egy kifejezetten folyós masszát kapok, amit magas falú, sütőpapírral bélelt tepsibe öntök, majd 240 fokra 
előmelegített sütőbe tolok.
Miközben a lepény sül, mézen megkaramellizálom a mandaringerezdeket vigyázva, nehogy a gerezdek hártyája megsérüljön, mert akkor kifolyik a gyümölcs leve és nem lesz mit karamellizálni. :)
Amikor a tészta teteje már nem folyós, kissé hártyás, óvatosan rászórom a karamellizált mandaringerezdeket, hogy azok egy kicsit belesüllyedjenek a tésztába, majd készre sütöm a lepényt. A lepény akkor jó, ha a teteje felhólyagosodik, majd a sütőből való kivétel után a hólyagok összeesnek, a lepény állaga pedig kifejezetten remegős, pudingszerű.
Megvárom míg teljesen kihűl, majd 10 nagy szeletbe vágom a lepényt és legalább egy órára hűtöbe teszem. Onnan kivéve vízzel higított forró narancslekvárral fogyasztható. (Nekünk most házi sárgabarack lekvár volt sajnos csak itthon, de azzal sem megvetendő. :))