Életem első muffinjai. Most lebuktam. Halvány gőzöm sincs, hogy miért nem sütöttem még eddig soha.
Illetve de, és ezért lehet, hogy néhányan megköveznek: szerintem unalmas muffint készíteni. Ez persze önmagában ellentmondás, mert miért gondolom, hogy unalmas és nem szeretem, mikor eddig még sose sütöttem? A válasz egyszerű: azért, mert csak.
Vannak sütemények, amiknek már a kinézete is arra csábít, hogy én is megkotyvasszam/-gyúrjam/-dagasszam/-szaggassam, és vannak receptek, amiknek már az olvasása is beindítja a pavlovi reflexemet. A muffin nekem nem ilyen. Persze mint minden rendes háztartásban, nálam is fellelhető muffintepsi, sütöttem is már benne, csak éppen briósokat. A muffinok nem hoznak lázba cseppet sem. Igazából ez sem, most is kizárólag azért vesztettem el a témában a szüzességemet, mert Pomodoro kapott egy Szakácskönyv fiúknak című könyvet (mi mást? :)), amiből pont erre esett a választása a szokásos közös hétvégi sütögetéshez.
A süti egyébként isteni lett, biztos vagyok benne, hogy a vérbeli muffinrajongók imádni fogják, mert a végeredmény tényleg finom, főleg melegen-langyosan, amikor még folyós benne a töménytelen mennyiségű csokoládé. Ennek ellenére legközelebb mást sütünk. :)
Hozzávalók (12 darabhoz):
száraz hozzávalók:
300 g átszitált finomliszt
1,5 teáskanál sütőpor
100 g kristálycukor
100 g apróra tört étcsokoládé
100 g nagyobb darabokra tört tejcsokoládé
nedves hozzávalók:
100 ml étolaj
250 ml tej
1 tojás
1 teáskanál vaníliaesszencia
Elkészítése:
A száraz és a nedves hozzávalókat külön-külön alaposan összekeverjük, majd összeöntjük őket és hagyjuk, hogy a robotgép szép egyenletesre keverje a tésztát.
A muffintepsi mélyedéseibe kapszlikat teszünk, belekanalazzuk a tésztát, majd a nyers muffinokat 20 percre 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk, ezután 180 fokra mérsékeljük a hőfokot és újabb 20 perc alatt készre sütjük. (Nekem mezei gázsütőm van, ehhez ennyi a sütési idő, de ez sütőnként eltérhet!)