Medvehagymás tavaszt mindenkinek! (Piskótás poszt lesz vagy medvehagymás?) Most már senki sem akadályozhatja meg a tavaszt abban, hogy ne csak bekacsintson néha a zimankóba, hanem végleg itt is maradjon. Nincs több hóesés, nincs több reggeli fagyoskodás a villamosmegállóban munkába menet, ennek örömére olyan mélyre dugtam a csizmámat a gardróbban, hogy ha most elkezdeném keresni, akkor se találnám meg novemberig.
A múlt szombati ragyogó napsütésben persze már mi sem bírtunk magunkkal, muszáj volt kitörni végre a városi dzsungelből és kirándulni egyet a szabadban. Még az autóhoz sem volt kedvünk, úgy döntöttünk vonatozunk a pulyákkal, hadd lássák kicsit más szemszögből is a világot. A más szemszög ezúttal szó szerint is sikerült, visszafelé Pomodoróval addig kukucskáltunk a mozdonyvezető fülkéjébe, míg félúton behívott minket és ott utazhattunk hazáig.
Miután alig vártuk már, hogy legyen végre egy ilyen szép tavaszi napunk, a kirándulást jó előre beterveztük, megfőztem péntek este, hogyha hazaesünk fáradtan már csak melegíteni kelljen az ételt; de persze vinni kellett szendvicseket is, meg a vakarékoknak (hétvége lévén) némi házi nassolnivalót.
Sokat gondolkoztam, hogy ez a triviális recept felkerüljön-e a blogra, de aztán úgy döntöttem, megvan a létjogosultsága a dolognak. A nass ugyanis krémmel töltött piskóta volt, és többször úgy tapasztaltam, a piskótakészítést sokan (még jónéhány cukrászda is) félreértik. Ilyenkor persze vadul bólogat mindenki, hogy igen, milyen sok a rossz piskóta, szivacsos, összelappadt, ízetlen, de én tudom a tutit, hogy szép magas legyen és könnyű: egy csomag sütőpor meg víz… Na, ne. Egyik sem. Nem tudom mi ez a zűrzavar a piskóta körül, de a finom, tömör, mégis puha és omlós tészta semmi faksznit nem igényel. Persze lehet cifrázni, fűszerezni, millió dologgal ízesíteni és igazán furfangossá tenni kinek-kinek fantáziája szerint. De az alap a 6-6-6, ennyi a lényeg.
Hozzávalók:
6 tojás
6 evőkanál kristálycukor
6 evőkanál liszt
Elkészítése:
A tojásokat különválasztom fehérjére és sárgájára. A fehérjét habbá verem (egy csipet só azért mehet bele) és kicsit behűtöm. A sárgáját habosra keverem a kristálycukorral míg a massza homogén lesz és teljesen kifehéredik. Amikor kész, kanalanként felváltva óvatosan hozzákeverem az előzőleg átszitált lisztet és a habbá vert, behűtött fehérjét (tehát egy kanál liszt, kever, egy kanál fehérjehab, kever, egy kanál liszt, kever…). A tésztát sütőpapíros formába öntöm és előmelegített sütőben 175 fokon kb. 30-35 percig sütöm. Ami tilos: az első 20 percben nyitogatni a sütő ajtaját (összeesik) és a készültségi állapotát tűpróbával ellenőrizni. Teljesen felesleges, a piskóta akkor van kész, ha a teteje aranyszínű, és amikor finoman megnyomjuk a tésztát, az „visszalök”. Ha kész, kiveszem, megvárom míg kihűl, és attól függően, hogy mi készül majd belőle, kettévágva töltöm, tortalapként megkenem vagy krémhez kockázom.
Én ezúttal egy egyszerű túrós-málnás tölteléket készítettem hozzá, darabos tehéntúrót, mézet és (fagyasztóból kiolvasztott) málnát összekevertem, végül egy kis habbá vert tejszínnel lazítottam. Az utolsó szeletig elfogyott, ebben nem volt hiba, egy bakit viszont elkövettünk: elfelejtettünk fényképezőgépet vinni a kirándulásra, így sem a süteményről, sem a csavargásról nem készült egy darab saját fotó se.
A kirándulás egyébként nagyon jól sikerült, Ember szedett egy jó csokorra való friss medvehagymát (este el is pusztította mindet némi juhsajt társaságában), Pomodoro többször volt „titkos küldetésen” a fák közt és a tóparton, Buborék – akire spontán rájött a dalolhatnék, így még nótafa is volt a csapatban – pedig megállás nélkül fújta, hogy száraz tónak nedves partján döglött béka kuruttyol. :)