2010/09/05

Iskolakezdés klasszikus csokiöntetes piskótával

Pomodoro szerdán életében először iskolába ment. Iskolatáskával, tolltartóval és uzsonnásdobozzal. Kiborító. A hétvégén meg egyszer csak azt vettem észre, hogy ugrás nélkül eléri a villanykapcsolót. Csak úgy simán magától, még nyújtózkodnia is alig kell. Mégis hogy képzeli, hogy ilyen hamar megnőtt? Azt meg pláne hogy gondolta, hogy az alig fél éve még túl nagynak aposztrofált, ajándékba kapott vagány kis ingét kinőtte? És hogy jön ahhoz, hogy pénteken, mikor Emberrel labdázott a játszótéren (suli után, persze), egy rontott labdadobásnál egyszer csak felnőttesen és filozofikusan közölje az apjával, hogy "Apuka, szerintem neked elment az önbizalmad, azért voltál ügyetlen."?
Nem akarok én nosztalgiázni, na de mégiscsak nemrég volt még, mikor nokedli nagyságú ujjaival csalogatott maga után az Állatkertben egyik kifutótól a másikig, és azt kiabálta, hogy dejeee, elle dejje, ne allaaa!

Gondoltam, ha már így belecsapott a nagyfiúvá válásba és a tanulás örömeibe, akkor feltétlenül szükséges, hogy megismerje a sulis élet egyik legfontosabb jelképét, ami nélkül szerintem Magyarországon nincs is általános iskola, nincs konyhás néni, és aminek hiányában talán még a tanítási órák is elmaradnának: a csokiöntetes piskótát.
Persze nem a vízzel higított csomós öntetet, sem a nyúlós tésztájú piskótát, hanem az igazit, amit még a felnőttek is boldogan megesznek, és evés közben összevitatkozhatnak, hogy vajon a fiúk vagy a lányok tornacipője volt-e büdösebb tornaóra után (naná, hogy a fiúké!).

Hozzávalók:

A piskótához:
6 tojás
6 evőkanál kristálycukor
6 evőkanál liszt
1 csipet só

A csokiöntethez:
2 tojás sárgája
kb. 7 dl zsíros tej (a tojássárgája nagyságától függ)
1 evőkanál holland kakaópor
3 evőkanál barna nádcukor
1 evőkanál liszt 

Elkészítése:

A piskótát teljesen hagyományos módon megsütöm, majd kihűlés után nagyobb kockákra vagdosom.
A csokiöntethez a tojás sárgáját a hideg tejjel simára keverem, majd alaposan elkeverem benne a száraz hozzávalókat, vagyis a kakaóport, a nádcukrot és a lisztet. Alacsony lángon folyamatos keverés mellett besűrítem, ha kész, mehet a hűtőbe egy-két órára. Figyelem, hűlés közben tovább sűrűsödik (másnapra szinte laza pudingszerű állaga lesz)!

A csokiszószt a piskótára öntve tálalom, és közben azon gondolkodom, még jó, hogy egy kedves kolleginától újabb ruhaadagot kaptunk a vakarékoknak (tiszta szerencse, hogy más gyereke is nő :)), különben a hétvégi program egy része megint nadrágvásárlás lenne.