Maki csoki kerestetik

Tényleg kezdem úgy érezni, hogy én egy másik dimenzióban nőttem fel. Esetleg gyermekkorom 3-tól 7 éves korig tartó szakaszát valami párhuzamos idősíkban éltem meg/le. Lehet, hogy nekem most kell lenyelnem evilágunk mátrixának piros kapszuláját, mely „a tudás terhével fegyverez fel, annak tudásával, hogy a program szereplői vagyunk csupán.” És ebben a programban soha, de soha nem létezett Maki csoki.

Soha nem volt a Római-parton eltöltött nyár, nem létezett az Építők Szakszervezetének (kicsiként nekünk csak Építő-fű-fa) üdülője sem, mint ahogy annak emeleti büféje is csak egy illúzió volt csupán, a büfés néniről és az ott árult Maki csokiról már nem is beszélve.

 

Arról a Maki csokiról, ami egy kb. 4-5 cm-es „egykockányi” töltött (nugátos?, banános?) tejcsokoládé darabka volt ezüst sztaniolba csomagolva; arra pedig egy rajzolt majomfejet ábrázoló papírt húztak, ha jól rémlik, ez utóbbit a szélein még két vízszintes csíkkal „meg is bolondították” (az akkor termékek dizájnja egyenesen elbűvölő volt :)). A csíkok színe kék vagy talán kék és piros volt.

Öröm az ürömben, hogy úgy tűnik, ebben a párhuzamos gyerekuniverzumban legalább nem voltam egyedül, a nővérem is velem tartott. A Maki csokira ugyanis ő is emlékszik, igaz, szerinte nem volt olyan rossz, mint ahogy én azt egyszer leírtam. Az érzések és az ízlelés szubjektív ugyan, de a tény nem változik: Maki csoki egyszer s mindenkorra megmurdált és rajtunk kívül soha senki nem fog emlékezni rá. Bocira, Kukori és Kotkodára, Dr. Bubóra, Piros Mogyorósra, Duna kavicsra, Melba és Párizsi kockára, ABC szeletre igen, de a Maki csoki, úgy tűnik, kitörlődött talán a teljes tér-idő kontinuumból.

Nővéremet kivéve soha egyetlen ismerősöm sem hallott még róla, nem hogy evett volna ilyesmit; interneten, retró oldalakon nyomát sem találtam létének, kezdem azt hinni, hogy ennek csak a fentiekben leírtak lehetnek az okai.

Miután lassan már egyik ismerősöm sem hiszi, hogy nem csak a fantáziám szülötte, ezért kétségbeesett lépére ragadtatom magam: Aki bármilyen kézzel fogható bizonyítékkal tud szolgálni a Maki csoki néhai létezésére (értsd: lenyomozható származási hellyel, esetleg a gyártó és/vagy forgalmazó nevével alátámasztva mindezt), egy tálca házilag készített scottish shortbread-et kap tőlem ajándékba (már amennyiben elfogadja köszönetképp). A leghitelesebb bizonyíték természetesen egy eredeti csokipapír volna, de abban már bízni sem merek, hogy valakinek van még ilyen elfekvőben a táboros emlékdobozában vagy a nosztalgiafiókjában. Ha esetleg többen is lennének akinek ilyesfajta bizonyítékai vannak, úgy a tálcányi shortbread sorsolásra bocsáttatik.

Scottish shortbread-et egyébként a hétvégén tervezek legközelebb sütni, így akinek bizonyítéka van a Maki csoki létezésére, de kétségei is, hogy mit rejt a köszönet, várja meg a hétvégét, lesz fent fotó és recept is a blogon, akkor talán elő mer állni a farbával. :)