2011/03/02

Fast food

Először is tisztázzuk: én nagyon nem szeretem már magát a gyorskaja szót sem. Az étkezés nem csak az egyre szaporodó számú gasztrobloggerek és az elkötelezett vendéglátósok mániája kéne hogy legyen, hanem a mindennapi társadalmi életünk szerves része. Persze sokat lehetne vitatkozni a honi étkezési kultúráról, de a magam részéről kizárólag azt a fajta étkezést támogatnám, amikor szépen, kényelmesen, egy kellemes társaságban beszélgetve, az ételt nyugodtan elfogyasztva tudunk kicsit másokra és magunkra is figyelni. Sosem értettem és nem is tudok azonosulni a magyar ember evés közben nem beszél szólással.
Az étkezésnek nem pusztán az étel élvezetéről kellene szólnia, hanem a napközbeni pihenésről, a napi rutinból való kiszakadásról és a jóízű beszélgetésekről is. Jóízű beszélgetés - milyen érdekes kifejezés is ez, ugye? Nyilván nem véletlenül alakult ki és lett a szókincsünk része; tökéletesen kifejezi mindazt, amit számomra baráti kapcsolatok, a vele járó étkezések és programok jelentenek.
Az étkezés utáni kávé és szieszta ideje pedig a miénk, a mi időnk (kellene hogy legyen). A pár perces megnyugvás, a magunkra figyelés ideje, amire nem csak a lelkünknek, de a testünknek is igénye volna. Talán furcsa kérdés, de hányan vannak, akik tudják, hogyan emésztenek? Most nem egy nagy családi húsleves-rántott hús-almáspite utáni hasfájásra és elnehezülésre gondolok, hanem arra, hogy vajon kinek van késztetése/ideje egy könnyű ebéd után megfigyelni azt, hogy milyen az igazi, jóleső jóllakottság-érzés, hogyan reagál a testünk az elfogyasztott étel egyes alkotóelemeire, a gyümölcsre, a zöldségre, a húsra. Arra, hogy nem az agyunk, a lelkünk, hanem a testünk melyiket szereti igazán, melyikre reagál jól.

Visszatérve a poszt témájához, azért legyünk tisztában azzal, hogy a fast food közel sem kell, hogy egyben junk food is legyen. Sajnos a fast food, vagyis gyorskaja kifejezést egyre többször mossák össze a junk food, vagyis szemét, tápérték nélküli étel kifejezéssel, pedig a kettő közel sem ugyanaz. Tény és való, hogy a rohanó hétköznapok közepette sokszor kényelmesebb és egyszerűbb junk foodhoz jutni, holott pusztán az a tény, hogy valami gyorsan elkészül és gyorsan el is tudjuk falatozni, nem kell, hogy feltétlenül egészségtelen legyen, sőt. Szép számmal vannak olyan gyorskaják, amiknek igenis magas a tápértékük és nem csak, hogy nem károsak, de kifejezetten egészségesek is.



Hazudnék, ha azt mondanám, hogy én mindig órákat tüsténkedek a konyhában, de mindig azon igyekszem, hogy ha gyorsan is kell összecsapni valamit, az ne csak finom, de tápláló is legyen. Nem tudom, mi a teljesen hivatalos definíciója a gyorskajának, nyilván a neten könnyen utána tudnék nézni. Ha akarnék.
De nem akarok, mert tőlem lehet akármi is hivatalosan, tudjuk, hogy az élet legtöbbször maga alakítja a dolgokat, így számomra a fast foodnak két típusa van. Az egyik a klasszikus, utcán „futás” közben bekapható, evőeszközt nem igénylő (értsd: kézzel-lábbal ehető :)), jórészt hideg ételek; a másik a szó nem klasszikus értelmében vett, otthon, gyerekvisítás és mosás közben sebtiben kivitelezendő melegételek.

Bár sajnos mostanában eléggé elhanyagoltam a blogomat, de úgy tervezem, a napokban mindkétféle fast food típusból teszek fel jópárat, egyrészt, hogy én is jobban átlássam, mikor mit és hogyan szoktam, hogy néha, ha a fejemre készül omlani a ház, legyen mihez visszanyúlni :); másrészt talán másoknak is segít, ha meríthetnek egy-két egyszerű ötletet belőlük. Harmadrészt lehet ez egy ígéret is ebben a formában saját magam számára, hogy az elkövetkezendő pár hétben nem fogom úgy cserbenhagyni a blogomat, mint azt tettem mostanában.

Fotó innen.

2 megjegyzés:

Diabolo írta...

Aztán nem csak ígérgetni ám:)

Zsófia írta...

Igyekszem, igyekszem. :)