Tapas minden időben

Nem akarok túlzásba esni, de a tapas valószínűleg a világ egyik legjobban kitalált "gyorsétele". Nincs jobb, mint ebédidőben beszaladni egy tapas bárba, kikérni egy-két féle fogást és friss kenyérrel kitunkolni még a szaftját is, mielőtt újra felvesszük a városi ritmust és tovább rohanunk mindennapos apró-cseprő ügyeinket intézni. Meleg nyári estén pedig igazán romantikus összebújni a bár egy csendes, sötét zugában, és egy üveg bor mellett egymás szájába dugdosni az apró falatkákat, miközben az asztal alatt párunk kezét szorongatjuk (persze csak azért, nehogy ő férjen hozzá előbb a kis tálkákban rejlő finomságokhoz :)).

Sok ilyesfajta bár sajnos (még) nem létezik itthon, de miután tapast rendkívül egyszerű készíteni és szinte bármiből megtehetjük, ezért érdemes néha otthon is nekiállni és összedobni 2-3 félét vacsorára. Például ilyeneket (a receptek mindegyike két személyre szól).

Kolbászos:

Hozzávalók:

10 dkg jó minőségű paprikás kolbász (chorizo, ha van)

5 dkg jó minőségű füstölt szalonna

1/4 fej vöröshagyma

2 nagy gerezd fokhagyma

4 db hámozott paradicsom

só, bors, oregano

Elkészítése:

A kolbászt és a szalonnát falatnyi darabokra vágom és egy kevés zsírt kisütök belőle. Addig sütöm csak, hogy semmiképp se töpörödjön össze, mindössze egy kissé megpiruljon és legyen egy kevés paprikás zsír a lábaska alján. Ezután hozzádobom a durvára vágott vagy kockázott vörös- és fokhagymát, majd beleteszem az apróra vágott paradicsomot, a fűszereket, és pár percig főzöm, hogy a paradicsomtól kellő mennyiségű szószt kapjon a tapas. Forrón tálalom.

Fokhagymás-chilis rákfalatkák:

Hozzávalók:

6 evőkanál extra szűz olivaolaj

3-4 nagyobb gerezd fokhagyma

15 dkg rákhús (apróbb egész garnéla vagy darabolt rákolló-hús)

1 db szárított chilipaprika

só, bors

Elkészítése:

Az olivaolajban kissé megkapatom a rákokat (pár másodperc az egész, hogy még roppanós maradjon), hozzádobom az előzőleg apróra vágott fokhagymát és chilit, végül sózom, borsozom és forrón tálalom.

Vegetáriánus tapas:

Hozzávalók:

8 dkg kapribogyós vegyes sajt (a vegyes sajt azt jelenti, hogy tehén-, kecske- és juhtej keverékéből készült)

8 dkg fokhagymával töltött olivabogyó

5 db szardellafilé

pár csepp extra szűz olivaolaj (opcionális)

pár csepp limelé (opcionális)

Elkészítése:

Az összes hozzávalót falatnyi darabkákra aprítom, összekeverem és tálalom. Aki szeretné, közvetlenül tálalás előtt meglocsolhatja még pár csepp extra szűz olivaolajjal és/vagy limelével, a lényeg, hogy ezt valóban csak tálalás előtt tegyük meg, ne ázzon el a sajt és a szardella.

Mindegyik tapast friss, ropogós kenyérrel (hagymással, olivással, mikor hogyan) fogyasztjuk, és mindegyik szaftját szorgalmasan tunkoljuk, tunkoljuk és tunkoljuk.

Ronda és finom - puffasztott rizses-túrós-csokoládés szelet

Mit csináljon az ember lánya, ha pár napja kissé szét van csúszva és teljesen elfelejti, hogy Pünkösd vasárnap és hétfőn zárva vannak a piacok és a szupermarketek,  és - miután hétfőre tervezte a nagybevásárlást - gyakorlatilag szinte minden olyan alapanyagból kifogyott, amiből édességet lehet gyártani? Édességet márpedig kell gyártani, ez nem is lehet kérdés. 

Olyankor bizony előveszi a gyerekek Húsvétra kapott - és amúgy soha el nem fogyó - csokinyulait és kivégzi őket. Így utólag belegondolva ronda vég lehet a forró fürdőben történő felolvadás, de ez van. Más megoldás nem lévén anyám lánya annak rendje és módja szerint kitúr minden használható és/vagy lejárat közeli holmit a szekrényből és abból próbál valami ehetőt varázsolni. Ezúttal ez a rendkívül ronda és ragacsos finomság lett vége, szerintem igazán nemes célt szolgált a csokinyulak megmurdálása.

Hozzávalók (4 személy részére):

110 gr Kinder csokoládé (azért ennyi, mert ennyit tesz ki két Kinder nyuszi :))

100 gr tejcsokoládé

3 szelet enyhén sós puffasztott rizslap (Hamlet vagy valami hasonló)

1 citrom reszelt héja

4 teáskanál nádmelasz

250 gr túró

Elkészítése:

A csokinyulakat vízgőz felett felolvasztom, hozzákeverem az előzőleg apróra tördelt puffasztott rizst, a masszát egy műanyag edény aljában egyenletesen szétkenem, majd a fagyasztóba teszem.

Míg a csokoládés puffasztott rizs a fagyasztóban dermed elkészítem a krémet: a túrót robotgéppel teljesen krémesre töröm, hozzáadom a nádmelaszt (ettől lesz némi kesernyés/kávés mellékíze a krémnek), legvégül belereszelem a citrom héját.

Ezután a krémet a rizses alapra kenem, megszóróm az előzőleg forgácsokra reszelt tejcsokoládéval, majd az egészet kb. 15 percre visszateszem a mélyhűtőbe (ennyi idő alatt a desszert megfagyni nem fog, de szeletelhető állagúra keményedik). 

Amikor kész, kockákra vágom és még hidegen tálalom. 

Grillezett juhsajtos saláta eperrel és mandulaszórással

Eszternél volt ma némi eszmecsere zöldség-gyümölcs témában, aminek folyományaként délutánra olyan erősen beindult a Pavlovi reflexem, hogy hazafelé muszáj volt egy kevés (cseppet sem szezonális) alapanyagot beszereznem: epret. Persze nem szabadföldi, az íze meg sem közelíti a nyáriét, de megkívántam, megszereztem, megettem. :) Egész hétre esős időt jósoltak, úgy éreztem, muszáj némi napsütést csempészni ebbe a furcsa tavaszba. 

Vacsora koncepció nem sok volt, mindegy, csak valami finom legyen, valami romantikus, már ha egyáltalán szabad ezt az ide nem illő szót ételre, főleg salátára használni. Ez itt valami édes, valami pikáns, valami friss, vigyázat, fehérborért könyörög, nem is kis mennyiségben!

Hozzávalók (2 személyre):

10 dkg rukkola

10 dkg egész mandula (nem sós!)

2 evőkanál akácméz

25 dkg eper

10-12 dkg juhsajt

egy kevés extra szűz olivaolaj (opcionális)

egy kevés balzsamecet (opcionális)

Elkészítése:

A rukkolát megmosom, tálra teszem. 

A mandulát mozsárban durvára töröm, összekeverem a mézzel és lepirítom egy kissé, csak annyira, hogy a méz karamellizálódjon rajta, majd hagyom kihűlni. 

A juhsajtot meggrillezem (nem baj ha megolvad és kicsit folyni kezd, úgy még krémesebb lesz), azután összeállítom a salátát.

A rukkolára ráteszem az előzőleg felaprított epret, arra a grillezett juhsajtot, megszórom mézes mandulával, legvégül (ha valaki nem szereti, elhagyható) meglocsolom egy pár csepp olivaolajjal és balzsamecettel.
Lehet, hogy furcsa vagyok, de szerintem ez a saláta szexi lett. :)

Scottish pure butter chocolate chip shortbread

A fellengzős név mögött egy végtelenül egyszerű sütemény rejtőzik. Vannak dolgok, amiket nem szabad és nem is érdemes variálni, pont úgy jó, ahogy van. 1-2-3, ennyi a skót vajas keksz titka, ezt az arányt nem szabad megborítani és akkor tökéletes lesz.

Mindezek ellenére a skót vajas keksz nem egyszerű műfaj, emlékszem, mikor először kóstoltam kifejezetten nem ízlett és sokáig nem is értettem, miért istenítik annyira. Se nem sós, se nem édes, az állaga is kissé fura (legalábbis akkor ezt gondoltam), mi lehet ebben a jó? Aztán ahogy lassacskán "beértem" (nem, nem írom le, hogy öregszem :)), először megtanultam értékelni majd élvezni is ezt a süteményt. Téli délutánokon egy jó kávé mellé a legtökéletesebb kísérő, álmos reggeleken egy bögre langyos tejjel ideális napindító, és meleg nyári estéken krémes, tejszínes fagylaltokhoz a legjobb süteményforgács készíthető belőle. 

Hozzávalók:

1 rész kristálycukor

1 rész étcsokoládé

2 rész hideg vaj

3 rész liszt (ennek fele vagy minimum 1/3-a kukoricaliszt legyen)

csipet só

Elkészítése:

A cukrot alaposan eldolgozom a vajjal, majd hozzászitálom lisztet, a sót, és amilyen gyorsan csak tudom (nehogy a vaj olvadni kezdjen) összegyúrom a tésztát. Forgácsolódik, szétesik, nem baj, nem kell megijedni, attól az még jó lesz. 

Miután alaposan összedolgoztam a tésztát, minimum fél órára hűtőbe teszem (de volt már úgy, hogy egy egész éjszakára is bent maradt), ezután kiveszem, egy kissé újból átgyúrom, közben hozzáadom a darabosra tört étcsokoládét, majd kb. 1 cm vastagságúra nyújtom a tésztát. 

A nyújtás ebben az esetben erős túlzás, nyújtófával tenni macerásabb, inkább kézzel lapítgatom, vajas tésztával könnyebb kézzel bánni. Ha már megfelelően vastag, egy nagyobb pogácsaszaggatóval kekszeket szaggatok belőle, és sütőpapírral bélelt tepsiben 175 fokra előmelegített sütőbe tolom. Körülbelül 15-20 perc alatt el is készül, hagyom teljesen kihűlni,  majd fémdobozban tárolom és gyakorlatilag bármilyen indokkal folyamatosan rájárok. :)

Ui.: A fotó annyiban csalás, hogy még valamikor egymillió évvel ezelőtt hoztam Nagy-Britanniából Walkers shortbread-et, és a házi saját készítésűt annak a dobozában tárolom.

Mascarponés limesorbet - szocreál utánérzésű fotóval :)

Vannak napok, amikor semmi sem sikerül. Mikor reggel a lépcsőházban az orromra vágják az ajtót, amikor a lift pont egy másodperccel előbb csukódik be mint hogy én odaérjek (késésben, természetesen), amikor felbosszant egy ügyfél (minek szépítsem, megszívat ahogy illik), én persze mosolygok tovább udvariasan, amikor pontosan ebédidőben (mintha érezné) leszakad az ég és az éhhalál szélén sem tudok egy párizsis zsemléhez sem jutni, de legalább az internet is ugyanakkor adja meg magát, nehogy legalább egy pizzát rendelhessek online, és végül még az este is nagybevásárlással telik. Ma ilyen napom volt. Amolyan mindent bele, nem baj, ha ma túl vagyok rajta, holnap legalább jobb lesz. 

Egy ilyen nap után már csak az Ember és az édesség nyújthat némi vigaszt. Úgyhogy elő is kaptam a fagyasztóból a tegnap elkészített citromsorbet-et és ettem. Nem keveset. Mert megérdemlem és kész.

Hozzávalók (Jamie Oliver szerint):

kb. 20 dkg kristálycukor (függ a citrom savasságától)

2 dl frissen facsart citromlé (én fele-fele arányban használtam hagyományos és zöld citromot)

2 dl víz

1 citrom (vagy lime) reszelt héja

1 púpozott evőkanál mascarpone

Elkészítése:

Egy nem túl mély, kb. 20-25 cm átmérőjű tálkát a fagyasztóba teszek előkészítésként.

A cukrot és a vizet összeforralom, azután takarékra veszem a lángot és a szirupot még 5 percig gyöngyöztetem, míg teljesen átlátszóvá válik. 

Félrehúzom a tűzről és kb. negyed óra alatt hagyom kihűlni, majd hozzáadom a citromlevet és a reszelt citromhéjat, legvégül a mascarponét. Teljesen simára keverem és a behűtött tálkába öntöm, majd beteszem a fagyasztóba. 

Kb. egy óra után kevergetem meg először villával, hogy egyenletes maradjon a textúrája és ne kristályosodjon ki benne a víz (a legnehezebb azt megállni, hogy addig ne járjon rá az ember a még folyékony finomságra nyalakodni). Ezután nagyjából óránként még egyszer-egyszer finoman átkeverem, 3-4 óra múlva pedig már fogyasztható is. Mélyhűtőben nagyjából két-három napig áll el, utána készülhet is a következő adag (én hétvégére ananászosat tervezek).

Ui.: Miközben rohanva próbáltam fotózni a sorbet-et, hogy még a lemenő nap utolsó aranyszínű sugarait elcsípjem, természetesen sikerült levernem az asztalról egy borospoharat, ami ripityára tört és lehetett még azt is összeseperni (a nap, hát jó hogy, lement közben). Ettől persze ideges lettem és olyan lett a fotó, amilyen. Ha meg akarom idealizálni, akkor némiképp szocreál. Sebaj, a törött üvegcserép legalább szerencsét hoz. Vagy az csak az esküvőn igaz, a konyhában nem?

Ui 2.: Ember, drága, behozott nekem egy pohár vörösbort az imént. Vajon miért érzi, hogy most szükségem van rá? :) Mindesetre úgy tette le az asztalra, hogy "ki ne borítsd, édes". Micsoda feltételezés, miért tenném? :)

Tormás-lazacos újburgonya saláta

Ez az az étel, amit próbálhatok én bárhogy lefotózni, sosem fog jól kinézni. Amatőr, háziasszonyi lehetőségekkel élve legalábbis egészen biztosan nem. De nem is ezért szerettem ma bele, hanem mert gyorsan elkészíthető, kicsit pikáns, könnyű vacsora.

Végre teljes erővel tombol a tavasz, virágoznak a fák, megállás nélkül csicseregnek a madarak, csípnek a szúnyogok :), és az évszak elhozta magával a zsenge, roppanós, édeskés tavaszi zöldségeket is, a spárgát, az újhagymát, a hónapos retket és természetesen az újkrumplit is. Napok óta újkrumplira vágytam, igazából mindegy volt, milyen formában, vajjal kicsit lepirítva és ipari mennyiségű petrezselyemmel megszórva, vagy friss tejföllel, fiatal fokhagymával krumplipürének, a lényeg csak az volt, hogy ehessem.

Emberrel épp a napokban idéztünk fel egy pár évvel ezelőtti bécsi kirándulást, a kirándulásról pedig eszembe jutott az ebédre a bécsi szelet mellé kapott szokásos hagymás-ecetes hideg burgonyasaláta, ez adta az ihletet a mai vacsorához.

Hozzávalók (2 személyre):

60 dkg újkrumpli

10 dkg füstölt lazac

6 evőkanál olivaolaj

1,5-2 evőkanál balzsamecet

2 teáskanál reszelt torma 

fél fej lilahagyma

Elkészítése: 

Az újkrumplit hámozás nélkül, csak megmosva felkockázom, kissé előpárolom majd teflonedényben lepirítom. Amikor kész, félrehúzom a tűzről és miközben hűl, apróra vágom a lilahagymát, csíkokra a lazacszeleteket, majd elkészítem a dresszinget.

Az olivaolajat, a balzsamecetet és a reszelt tormát apró, gyors mozdulatokkal simára keverem, majd az egészet kicsit állni hagyom, hogy a torma aromája felszabaduljon.

Amint a burgonya kihűlt, hozzáadom a lilahagymát és a lazacot, azután meglocsolom a kész dresszinggel. Fontos, hogy ezt a salátát jól összekeverjük, hogy a burgonya magába tudja szívni a balzsamecetes-tormás öntetet, így a végeredmény egy enyhén savanykás, kissé csípős, a lazactól füstös ízű üdítő saláta, amit jól behűtve tálalok.

Maki csoki kerestetik

Tényleg kezdem úgy érezni, hogy én egy másik dimenzióban nőttem fel. Esetleg gyermekkorom 3-tól 7 éves korig tartó szakaszát valami párhuzamos idősíkban éltem meg/le. Lehet, hogy nekem most kell lenyelnem evilágunk mátrixának piros kapszuláját, mely „a tudás terhével fegyverez fel, annak tudásával, hogy a program szereplői vagyunk csupán.” És ebben a programban soha, de soha nem létezett Maki csoki.

Soha nem volt a Római-parton eltöltött nyár, nem létezett az Építők Szakszervezetének (kicsiként nekünk csak Építő-fű-fa) üdülője sem, mint ahogy annak emeleti büféje is csak egy illúzió volt csupán, a büfés néniről és az ott árult Maki csokiról már nem is beszélve.

 

Arról a Maki csokiról, ami egy kb. 4-5 cm-es „egykockányi” töltött (nugátos?, banános?) tejcsokoládé darabka volt ezüst sztaniolba csomagolva; arra pedig egy rajzolt majomfejet ábrázoló papírt húztak, ha jól rémlik, ez utóbbit a szélein még két vízszintes csíkkal „meg is bolondították” (az akkor termékek dizájnja egyenesen elbűvölő volt :)). A csíkok színe kék vagy talán kék és piros volt.

Öröm az ürömben, hogy úgy tűnik, ebben a párhuzamos gyerekuniverzumban legalább nem voltam egyedül, a nővérem is velem tartott. A Maki csokira ugyanis ő is emlékszik, igaz, szerinte nem volt olyan rossz, mint ahogy én azt egyszer leírtam. Az érzések és az ízlelés szubjektív ugyan, de a tény nem változik: Maki csoki egyszer s mindenkorra megmurdált és rajtunk kívül soha senki nem fog emlékezni rá. Bocira, Kukori és Kotkodára, Dr. Bubóra, Piros Mogyorósra, Duna kavicsra, Melba és Párizsi kockára, ABC szeletre igen, de a Maki csoki, úgy tűnik, kitörlődött talán a teljes tér-idő kontinuumból.

Nővéremet kivéve soha egyetlen ismerősöm sem hallott még róla, nem hogy evett volna ilyesmit; interneten, retró oldalakon nyomát sem találtam létének, kezdem azt hinni, hogy ennek csak a fentiekben leírtak lehetnek az okai.

Miután lassan már egyik ismerősöm sem hiszi, hogy nem csak a fantáziám szülötte, ezért kétségbeesett lépére ragadtatom magam: Aki bármilyen kézzel fogható bizonyítékkal tud szolgálni a Maki csoki néhai létezésére (értsd: lenyomozható származási hellyel, esetleg a gyártó és/vagy forgalmazó nevével alátámasztva mindezt), egy tálca házilag készített scottish shortbread-et kap tőlem ajándékba (már amennyiben elfogadja köszönetképp). A leghitelesebb bizonyíték természetesen egy eredeti csokipapír volna, de abban már bízni sem merek, hogy valakinek van még ilyen elfekvőben a táboros emlékdobozában vagy a nosztalgiafiókjában. Ha esetleg többen is lennének akinek ilyesfajta bizonyítékai vannak, úgy a tálcányi shortbread sorsolásra bocsáttatik.

Scottish shortbread-et egyébként a hétvégén tervezek legközelebb sütni, így akinek bizonyítéka van a Maki csoki létezésére, de kétségei is, hogy mit rejt a köszönet, várja meg a hétvégét, lesz fent fotó és recept is a blogon, akkor talán elő mer állni a farbával. :)

Chili con carne

A chili con carne eredetéről és autentikus elkészítési módjáról külön posztot lehetne nyitni afféle építő jellegű vitafórumként. Sem az étel származási helye, sem születésének ideje, sem eredeti főzési módja nem egyértelműen meghatározható. Az évszázadok során szájhagyomány útján, egyfajta népmeseként terjedtek a húsos chilit övező legvadabb legendák, az egyik szerint például egy apáca álmában jelent meg előszőr a receptje, egy másik szerint az USA déli államainak börtöneiben készítették először, és így tovább.

Tény, hogy ma is sok vita van arról, vajon mennyire köthető az étel kizárólag Mexikóhoz, vagy mennyire csak a mai Egyesült Államokhoz (természetesen a bevándorló mexikóiak hatására); sok déli állam, köztük Texas és Arizona verseng leginkább a kitüntető "itt készült az első chili con carne" cím elnyeréséért.

És akkor még mindig csak a helyszínről szól a vita, arról még szó sem esett, hogy vajon kié lehetett az első recept és milyen is volt az. Hányféle hús volt benne? Volt benne sertés is vagy csak marha? Kellett-e bele kukorica? Vajon kávéval vagy barna sörrel készült-e, esetleg csak sima vízzel? Kellett-e bele citrom, és melyik fajta chilipaprikát használták hozzá? És egyáltalán, miért csak chili con carne-ról beszélünk, mi van a chili sin carne-val, vagyis a hús nélküli chilis babbal, azt valóban csak azok a szegények ették, akinek húsra már nem futotta?

Szerintem órákig el lehet vitatkozni az étel eredetéről vagy annak autentikus elkészítési módjáról, de minek. Főzze mindenki úgy, ahogy neki jól esik és ahogy neki ízlik, én például most így. Azért írom, hogy most, mert a chili con carne tipikusan azok közé az egytál ételek közé tartozik, amelyeket kétszer ugyanúgy nem lehet elkészíteni. Hangulattól függően hol a hústípus változik, hogy a kesernyéssége, hol a chili mennyisége, hol a lime-é vagy épp a hagymáé, kétszer egyformán sosem készül. Szombaton így készült.

Hozzávalók (kb. 6 személyre):

50 dkg vörösbab (1 éjszakára előáztatva)

60 dkg marhahús

2 közepes vöröshagyma

6 gerezd fokhagyma

4 evőkanál olivaolaj

1 teáskanál őrölt kömény

1 teáskanál koriander

1/2 teáskanál őrölt fahéj

1/2 teáskanál őrölt gyömbér

2-3 db. friss jalapeno paprika

1-2 db. szárított chilipaprika

6-7 db. közepes hámozott paradicsom

5 dl barna sör
kb. 1-1,5 liter víz (legjobb a bab áztatóvize)

4 teáskanál barna cukor (nekem most barna cukor és melasz keveréke volt itthon)

1 kisebb lime leve

1 evőkanál kukoricaliszt

só, bors

Elkészítése:

A vörös- és a fokhagymát durvára vágom, és megfuttatom az olajon csak annyira, hogy üveges legyen, de ne kezdjen el pirulni. Ezután hozzádobom az apróra vágott jalapenot, majd sorban a fűszereket: a köményt, a koriandert, a gyömbért, a felaprított szárított chilit és legvégül a fahéjat. Pár percig alacsony lángon kevergetem, hogy felszabaduljon a fűszerek aromája, majd beleöntöm a felkockázott hámozott paradicsomot és addig főzöm, míg az olaj feljön a "szósz" tetejére (kb. 4-5 perc).

Közben a kb. 1,5x1,5 cm-esre felkockázott marhahúst teflonedényben zsiradék nélkül kicsit kifehérítem, hogy a későbbi főzés során az értékes levek ne illanjanak el belőle, hanem zamatos, szaftos maradjon majd a kész hús. Nem mindig szeretem a chili con carnét darált hússal készíteni, ahogy most sem tettem, van amikor jobban esik, ha külön is érzem a húst a számban; szerintem nem tesz rosszat a végeredménynek kicsit sem, persze ez megint csak kedv és idő kérdése.

Amint a húskockák kaptak egy kis fehéres-szürkés kérget, beledobom őket a fűszeres-paradicsomos szószba, majd az egészet felöntöm barnasörrel, sózom, borsozom, lime-levezem, és feltétlenül megkóstolom, hogy a sörtől mennyire lett keserű. Ennek megfelelően teszem hozzá a barnacukrot, ez utóbbi mennyiségére aranyszabály nincs, függ a sör típusától, minőségétől; és persze nem csak sörrel lehet színt és aromát adni az ételnek, lehet például csak kávét, vagy akár fele-fele arányban sört és kávét adni hozzá. 

Ha a hús félig megfőtt, hozzáöntöm a babot, a vizet vagy áztatólevet, legvégül beleszitálom a kukoricalisztet és az egészet készre főzöm. (Ezesetben a kukoricaliszt nem elsősorban sürítési célt szolgál, besűrűsödne az étel magától is, de minimális liszthasználati szokásom ellenére a húsos chilibe szerintem az íze miatt kell egy kevés.)

Tejföllel, chilivel, lime-mal vagy csak simán magában tálalom; nekem a chili con carne alapvetően egytál étel, de aki szeretné, adhat mellé köretként rizst vagy bulgurt is.