2010/03/10

Málnaöntetes túrógombóc egyszerűen

Jómagam sütök-főzök szinte minden nap, mégis a legjobb dolog a szombatonkénti már szinte hagyománynak számító fix program: egy-két óra nass-készítés Buborékkal (2 éves). Érdekes és megható látni egy ilyen pici embert, amelyiknek két perc egyhelyben maradás már maga az örökkévalóság (hiszen oly sok felfedeznivaló van a világon és mégtöbb rosszalkodnivaló :)), hogy amint eljön a "sütős szombat", képes nem csak hogy végigülni amíg elkészül a süti, hanem aktívan részt is vesz az elkészítésében (természetesen belenyalva mindenbe), sőt hangosan követeli, hogy mindenképpen olyasvalamit süssünk amihez kell a turmix- vagy a robotgép, mert annak egészen olyan a hangja, mint egy igazi motorbiciklinek. Szerinte legalábbis. :)
Igyekszem mindig egészséges ételeket, így egészséges süteményeket is tenni a kicsik elé, ezen most sem szerettem volna változtatni, mégis valahogy lusta voltam bekapcsolni a sütőt. Így született ez az egyszerűsített módon készült túrógombóc, amit csak azért nem szeretnék hamis túrógombócnak nevezni, mert bár egyáltalán nem úgy készül mint általában a túrógombóc, mégsem hamis: tele van túróval, friss, ízletes és valóban gombóc formájú. Hát így.


Hozzávalók:
1 doboz kefír
1 tojás
3 evőkanál porcukor
5 evőkanál búzadara
40 dkg túró
10 dkg zsemlemorzsa
egy csipet só
25 dkg málna (lehet fagyasztott is, ilyenkor más úgysincs)
2 evőkanál akácméz

Elkészítése:
A kefírt, a tojást, a porcukrot és a sót simára keverem, majd beleöntöm a búzadarát és az egészet addig főzöm, míg teljesen kemény, szinte keverhetetlen masszává össze nem áll. Elég szokatlanul néz ki, körülbelül úgy, mintha elrontottunk és túlsürítettünk volna valami tejbegríz-szerű dolgot, de valóban szinte "betonkeménynek" kell lennie, mert ha utána belekeverem a túrót (ez még karizom erősítő gyakorlatnak is tökéletes), akkor az pont annyira lazítja majd fel, hogy apró gombócokat lehessen formázni belőle. Ezután megpirítom a zsemlemorzsát - én mindig szárazon pirítom a zsemlemorzsát, szerintem teljesen felesleges egy jó minőségű, esetleg házi morzsát ragacsossá és olajízűvé tenni - majd beleforgatom a gombócokat. Végül elkészítem a málnaöntetet: a málnát összeturmixolom, hozzácsorgatom a mézet, összekeverem (ettől kicsit besűrűsödik) és a gombócok tetejére öntöm.


Buboréknak két gombóc volt egyszerre a szájában (de csak mert több még nem fér bele egyszerre), Pomodoro (6 éves) kijelentette, hogy ezentúl minden hétvégén ilyet szeretne enni, Ember pedig csak csendes bólogatással tudta kifejezni egyetértését, mert tele volt a szája.

1 megjegyzés:

Diabolo írta...

Kis vagy nagy doboz ez a kefir?